A gyerekek nem csak a hétköznapokban szeretnék azt csinálni, amit a nagyok. Részesei akarnak lenni a karácsonyi készülődésnek, nem csak elszenvedői. Hozzá akarnak járulni az ünnep fényéhez. Sürögjünk-forogjunk hát együtt. A konyhában is.
A karácsonyi sütemények kiválasztására és elkészítésére minden családban nagy hangsúlyt fektetnek. Szenteste és karácsonykor az asztalra kerülő édességeknek mindig és mindenkor a legtökéletesebbnek és legfinomabbnak kell lennie. Elkészítésük nem kis munka, hagyjuk hát, hogy apró kezek segítsenek benne.
Már a recept kiválasztásánál van mire figyelni, ha elkészítésében gyerekek segítenek.
• Úgy tervezzünk, hogy az ő türelmük még a miénknél is végesebb. Fenn kell tartani az érdeklődésüket. Minden munkafázisban legyen, amivel leköthetik magukat.
• Válasszunk olyan süteményeket, amiket szívesen fogyasztanak.
• Számoljunk azzal, hogy menet közben is kóstolgatnak. A legjobbak ezért a sütőpor hozzáadását nem igénylő édességek pl. kókuszgolyó.
• Az aprósütemények jelentik a legtöbb mókázási lehetőséget. Különböző kiszaggatási módok mellett a kész tészták díszítésben is kiélhetik fantáziájukat.
• Figyeljünk a gyerek képességeire. A sérülések és balesetek elkerülése miatt, olyan feladatokkal bízzuk csak meg, hogy ne vágja, égesse meg magát.
Mire számíthatunk?
A sütemények egy része menet közben, illetve idő előtt el fog fogyni. Érdemes a mennyiséget ezt szem előtt tartva kikalkulálni.
Bármennyire segíteni akarnak a gyerekek, leginkább lassítják a munkát. Velük már maga a sütés is több időt vesz igénybe, ahogy a romok eltüntetése és az elpakolás is.
A gyerekek közreműködésével készült és dekorált sütemények talán nem lesznek a legszebbek, vagy a legtökéletesebbek. Még az is lehet, hogy megvámolják a kicsik menet közben az alapanyagokat, vagy az elkészült desszerteket. De egész biztosan így lesz a legédesebb, mert együtt megalkotva kerül bele a legtöbb szeretet kerül.
Kapcsolódó írásaink: