2010. július 2.
A kerti sütögetés kifejezetten diétás is lehet, ha egy kicsit odafigyelünk rá. Elmondjuk, mit egyél és mit ne, ha egészséges és karcsú szeretnél lenni.
Nem kell a kerti partinak őrült habzsolásba torkollnia. Rengeteg finomság létezik, amit ilyenkor sütni-főzni lehet, és közben nem is kell bűntudatod érezned. Mivel
a grillezés hagyományosan nem használ tésztát, rizst és egyéb köreteket, hanem inkább salátákkal, zöldségekkel oldja ezt meg, eleve
jó alap az egészséges menühöz.
Ezen kívül
már csak arra figyelj, hogy ne egyél mindenhez kenyeret, csak
mértékkel fogyassz alkoholt – akkor is leginkább száraz vörösbort, ha már muszáj -,
és ne nyúlkálj a süteményestál felé. Még jobb, ha nincs is süteményestál.
Krumplisaláta helyett káposztasaláta
Felejtsd el az ecetes-cukros lében úszkáló fehér káposztát! A coleslaw, vagyis az amerikai káposztasaláta
nyers reszelt lilakáposztából, sárgarépából, apróra vágott hagymából készül. Ha tejföl helyett joghurtba kevered az öntethez a majonézt, még könnyebbé teheted a salátát. Egy adag körülbelül harmadannyi kalóriát, és ötödannyi szénhidrátot tartalmaz, mint a hagyományos majonézes burgonyasaláta.
Kolbász helyett valódi hús
A grillezni való kolbászkák rengeteg káros anyagot tartalmaznak, és jóval zsírosabbak is, mint egy szép, sovány szelet marhahús. Ha még ráadásul legeltetett marhára is szert tudsz tenni, igazán nincs mitől aggódnod, és a fehérje mellett
sok hasznos tápanyaghoz is jut a szervezeted.
Hús helyett növényi fehérje Aki a húsfogyasztás miatt aggódik, számos más megoldás közül választhat.
A kereskedelemben zömmel
kapható húsok antibiotikumokat, hormonokat, és ki tudja, mi egyebet tartalmaznak. Ráadásul sokan igyekeznek ma már lúgosan táplálkozni, így számukra is
jó megoldás lehet a grillezni való vega burger (lehetőleg bio), vagy akár a szép, nagy,
pácolt gombafejek sütögetése. A gombát ráadásul megfordítás után meg is töltheted ezzel-azzal: kecskesajt, hagymás túró, de akár fűszeres gyümölcslekvár (chutney) is kerülhet bele.
Üdítő helyett jeges tea 
Nem teljes az étkezés finom italok nélkül, mégis
a szénsavas – vagy akár a rostos – üdítőitalok rengeteg cukrot, és más, a szervezetbe nem való anyagot tartalmazhatnak. Ennél
sokkal jobb megoldás a házi jeges tea vagy limonádé készítése. A citrusfélék sok C-vitamint, a fehér- zöld- és fekete teák jó adag antioxidánst tartalmaznak.
Édesítsd sztíviával, abban se kalória, se gyanús mesterséges anyagok nincsenek.
Chips helyett olajos magok A chips és a sós ropogtatnivalók sztenderd kellékei minden bulinak. Pedig a sok üres kalória, a szénhidrát és a transz-zsírok miatt
az egyik legrosszabb dolog, amit a szervezetünkbe tehetünk. Helyette
natúr dióból, mogyoróból, mandulából, kesuból keverhetsz tápláló és egészséges nasit, és ha igazán ki akarsz tenni magadért, mindezt megpirítod egy perc alatt egy kis olívaolajon tengeri sóval, borssal, szerecsendióval. Mennyei.