A karmák örökös körforgása

2017. december 6.

Gondoljunk csak Alicia Keys Karma vagy John Lennon Instant Karma című számára. A karma fogalma körülvesz minket, és lassan a nyugati civilizáció részévé is válik. De mit is jelent igazából?

A karmák örökös körforgása

A karma nem más, mint az ok-okozati összefüggés törvénye. Lényege, hogy minden cselekedetünk következménnyel jár, valamit minden, ami történik velünk életünk során az valaminek a következménye.

Mielőtt megszületnénk mi magunk választjuk meg, hogy milyen élmények és leckék is várjanak majd ránk. A karma tehát nem büntetés, nincs jó és rossz. Tapasztalat és megismerés van, amelyet a léleknek át kell élnie minden egyes élete folyamán. Ezen élmények és tanulságok fejlesztik a lelket, és segítik a magasabb szintre jutásban.

Hogyan befolyásolja életünket a karma?

Kétféleképpen. Jelenlegi életünk körülményeinek többségért karmánk a felelős, ezek olyan problémák és tanulságok, amiket korábbi életeinkből hozzuk magunkkal és megoldásra várnak. Továbbá az életünk minden cselekedete és gondolata befolyásolja jövőbeli karmánkat.

Az első lépés a karmánk beteljesítéséhez, hogy megértsük és megismerjük. Éltünk folyamán semmi sem történik véletlenül. Ha bizonyos események újra és újra megismétlődnek, akkor abban minden bizonnyal a karma is szerepet játszik. Tanulnunk kell belőlük és megoldanunk azokat.

Ha egyszer megérted, hogy mi is a karmikus sorsod, akkor ráébredsz, hogy a legegyszerűbb karmáddal együtt dolgozni. Például, ha a világ összes pénze kifolyik a kezed közül, akkor figyelj oda a költekezésre. Vagy ha nehezen barátkozol, akkor legyél kedvesebb az emberekkel. Ha magadtól nem jössz rá, hogy mi a karmád, akkor kérj segítséget meditációval, és legyél nyitott a válaszra.

A karma legfontosabb jellemzője, hogy folyamatosan változik. Minden gondolat, minden cselekedet karmikus hatású. A jelenlegi karmánkkal való együttműködés pozitívan befolyásolja következő karmánkat. A jó karma spirituális fejlődést és előrelépést jelent, nem pedig anyagi javakat.

A karma azonnali, azaz jelenlegi életbeli hatása, hogy amit adsz, azt kapod vissza. Ha tehát kedves vagy az emberekkel, mások is kedvesek lesznek veled. Ha nagylelkű vagy másokkal, akkor rajtad is segítenek majd, ha megszorulsz.

Ajánljuk még:

- Számmisztika: belső számod megmutatja, mi a legtitkosabb vágyad

Cimkék: lelki egészség
10 megdöbbentő tény az álmokról

10 megdöbbentő tény az álmokról

Lehet álmot látni vakon? Megálmodhatjuk a jövőt? Íme 10 érdekesség az álmokról.
Szerelmi mágia - teljes titokban

Szerelmi mágia - teljes titokban

Története, hite és legendája évszzados - a lényeg azonban ugyanaz maradt: a szeretett megszerzése, a boldogság elérése...
Fejtsd meg az álmaid!

Fejtsd meg az álmaid!

Emlékszel, mit álmodtál? És tutdod, hogy mit jelent? Lehet ugyanis problémamegoldó-, vágy-, jövőbe látó- vagy éppen inkarnációs is az álmod. Fejtsük meg együtt!
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: