Csicseriborsós ragu

2010. november 10.

Hozzávalók:
1 csésze csicseriborsó, néhány órára (vagy éjszakára) beáztatva,
forró víz,
1 hagyma, meghámozva,
1 hagyma darabolva,
3 babérlevél,
maroknyi petrezselyem,
só, bors
4 ek extra szűz olívaolaj,
45 dkg friss spenót, megtisztítva és feldarabolva,
3 gerezd fokhagyma feldarabolva,
1 db (kb. 20 dkg) spanyol chorizo (kolbász)

Csicseriborsós raguEgy lábasba öntsünk annyi vizet a borsóra, hogy ujjnyira ellepje. Hozzáadjuk az egész hagymát, a babérleveleket, petrezselyemet, majd részben lefedve hagyjuk forrni, amíg a borsó meg nem puhul, kb. 40-60 perc. Időről időre adjunk hozzá egy kevés vizet, ha szükséges. A főzés vége felé vegyük ki és dobjuk ki a hagymát, babérlevelet, petrezselyemet. Sózzuk ízlés szerint, adjunk hozzá 1 evőkanál olajat. Amikor a borsó már elég puha, hozzáadjuk a spenótot, összekeverjük, majd 4-5 percig főzzük, míg a spenót is megpuhul. A maradék 3 evőkanál olajat egy nagy, mély serpenyőben összekeverjük a darabolt hagymával és a fokhagymával. Pároljuk óvatosan, míg megpuhul (kb.20 perc). A chorizót (kolbász) és zsírjára sütjük benne. Adjuk hozzá a borsót, a spenótot egy kis főzőlével együtt. Kevergetve főzzük, amíg az ízek jól összeérnek. Borsozzuk ízlés szerint. Azonnal tálaljuk.
Moussaka

Moussaka

Hozzávalók: 450g sovány darált bárányhús, 1 apróra vágott kis fej hagyma, 1 nagy fokhagymagerezd apróra vágva, 1/4 tk őrölt fahéj, 100g kukorica, 400g konzerv paradicsomkocka, 1 ek paradicsompüré, só, bors, 2 ek friss petrezselyemzöld...
Indiai húsgombóc

Indiai húsgombóc

Hozzávalók: 4 kemény tojás, 1 kg sovány báránycomb darálva, 2 kk só, 1 csipet bors, 1,5 dl olaj, 1 fej vöröshagyma szeletelve, 1 db paradicsompaprika szeletelve, 1 csipet pirospaprika, 1 kk gyömbér, 1,5 dl csirkeleves
Padlizsánsaláta rostonsülttel

Padlizsánsaláta rostonsülttel

Hozzávalók: 2 padlizsán, 2 ek só, 3 cukkíni, 2 paradicsompaprika, 10 dkg apró szemű gomba, 2 fej hagyma, 4 ek olívaolaj, 1 ek citromlé, ¾ kg marhabélszín vagy érlelt hátszín, 1 csokor zsázsa, 3 ek friss bazsalikom
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: