De miért halat?!

2017. december 7.

Karácsonykor összegyűlik a család apraja-nagyja, hogy együtt ünnepeljen. Ilyenkor, a szépen megterített asztalnál közösen elköltött ünnepi vacsora a nap fénypontja, hiszen a finom falatok mellett, meghitten tölthetjük együtt az időt.

De miért halat?!

Ahogy minden ünnepnek, úgy a karácsonyi időszaknak is megvannak a jellegzetes ételei, amit ilyenkor mindenki előszeretettel fogyaszt. Van, aki hagyományosan készíti őket, vannak azonban olyanok, akik évről évre szeretnek egy kis csavart belevinni a megszokott menübe. Nézzük, hogy a hagyományoknak megfelelően mi kerül ilyenkor az asztalra, illetve a Vénusz séfjének jóvoltából összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy hogyan lehet ezeket új köntösbe bújtatni.

A karácsonyi menü összeállításakor általában a hagyományokra támaszkodunk, hiszen leginkább azok az ételek kerülnek az asztalra, amelyek a néphiedelem szerint egészséget, boldogságot és bőséget hoznak az eljövendő évre. Az egészséget a hagyomány szerint a magyar konyha jellegzetessége, a fokhagyma fogyasztása hozza el, így nem maradhat ki a karácsonyi ételekből sem; míg a jövő évet a méz édesíti meg. Számtalan családban ilyenkor a kis mézes csuprokat roppanós magvakkal töltik meg, így nemcsak csemegézni jó belőle, hanem tökéletes ajándék is lehet a fa alá.

A karácsonykor fogyasztott ételek többsége nagyon apró szemű, mivel a szokások szerint ezek bőséget hoznak a jövő évre az azt fogyasztóknak. Ilyen hozzávaló a mák, a bab, a lencse, a káposzta és a hal. Ennek megfelelően a karácsony egyik, talán legjellegzetesebb étele a bejgli, ami német származású kalácsfajta. Neve a beugen, azaz meghajlít szóból ered, amely a jellegzetes formájára utal. Általában mákkal vagy dióval töltjük meg, amelyek a bőséget szimbolizálják. A modernebb receptekben ugyanakkor már a bejgli számtalan verziója létezik, így az aszaltszilvástól kezdve a marcipánoson át, egészen a gesztenyésig rengeteg különböző ízesítést találhatunk.

A magyar konyha egyik legtipikusabb étele a töltött káposzta, amely nem maradhat le karácsonykor sem a legtöbb család asztaláról. A káposzta ugyanis az egyik legelterjedtebb ételünk, amelyet már a középkortól kezdve mindenki fogyasztott levesben, köretként, édesen vagy savanyítva, hússal vagy anélkül. A néphiedelem szerint leveleinek köszönheti bőségvarázsló szerepét. Manapság a legtöbben rizses-húsos töltelékkel töltik meg a kis káposztás batyukat, azonban egyre többen nyúlnak vissza az ősibb és manapság ismét trendi búzatöretekhez, a bulgurhoz vagy a hajdinához. Hús helyett pedig megtölthetjük csiperkével vagy erdei gombákkal is, új ízeket csempészve ebbe a klasszikus fogásba.

A húsok tekintetében elég vegyes a kép, ahány ház annyi szokás, azonban a sertés hússal, és a hallal biztosan nem lőhetünk mellé. A hal ugyanis a bőséget szimbolizálja számtalan apró pikkelyének köszönhetően. Ilyenkor általában halleves vagy halászlé készül, de gyakran sül rózsaszín lazacfilé is a sütőben. Sokan azonban mégis inkább a hazai vizekben is megtalálható halakat részesítik előnyben, így sok család konyhájában található meg a keszeg, a harcsa, a csuka vagy éppen a ponty. Azok számára, akik ebben az évben szeretnének valami új halas étellel előrukkolni, a Vénusz séfje egy kis csavart vitt egy klasszikus rántott halfogásba, amelyet a karácsonyi menük másik igen közkedvelt és már említett hozzávalójával, a mákkal ötvöz.

Rántott ponty mákos bundában, sült céklás gerslivel recept
Hozzávalók:
• 4 szelet ponty
• só
• frissen őrölt bors
• 2 ek mák (nem darált)
• 1 tojás
• 5 ek liszt
• 5 ek zsemlemorzsa
• 1 l Vénusz Sütőolaj
Köret
• 3 db cékla
• 30 dkg árpagyöngy
• só
• 10 dkg kéksajt
• 1 csokor petrezselyem
Elkészítés
A céklákat megmossuk, egyesével fóliába csomagoljuk és a sütőben 200 fokon megsütjük. Hagyjuk kihűlni. A gerslit háromszoros mennyiségű sós vízben puhára főzzük. A halat megmossuk, papírtörlővel leszárítjuk, sózzuk, borsozzuk, először lisztbe, majd a felvert tojásba, végül a mákos zsemlemorzsába forgatjuk. Hevítsük fel a Vénusz Sütőolajat, ügyelve arra, hogy elég forró legyen, süssük benne aranylóan barnára és ropogósra. A céklákat felkockázzuk, a gerslihez keverjük, a kéksajtot felolvasztjuk és szintén a gerslihez adjuk. Apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük.

Cimkék: táplálkozás
9 okunk van a vörösborra!

9 okunk van a vörösborra!

Ahogy a cseheknél a sört szinte orvosi rendelvényre issza boldog-boldogtalan, Magyarországon a vörösbort ajánlják jó szívvel az orvosok. A mérték persze nagyon fontos, teszik is hozzá gyorsan.
A bejgli misztikus története

A bejgli misztikus története

A bejgli eredete többféle hagyományra vezethető vissza. Egy biztos, hogy a mákos tekercs Közép-Európában Lengyelországtól a Balkánig népszerű, de van orosz, dán, olasz és izraeli változata is.
Téli bűnbeesés - bűntudat nélkül

Téli bűnbeesés - bűntudat nélkül

A nassolás pozitív hatással is lehet az egészségünkre, hogy ha mértékletesen és a megfelelő alapanyaggal tesszük. Vagyis nem mindegy, mivel tömjük - a szánkat!
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: