Szakácsok bohóckodnak a médiában, és bohócok szakácskodnak ugyanott. Hajszálnyi a különbség, amit boncolgatni sem érdemes. Úgy is csak és kizárólag a késztermék számít. Az étel, ami az asztalra kerül, amit megkóstolhatunk étteremben. És most már lakásban is.
Állítólag elsőként New Yorkban terjedt el a lakásétterem, és onnan kiindulva hódította meg az öreg kontinens lakta emberek szívét, keltette fel érdeklődését. Az étkeztetés ilyen formája azonban sokkal ősibb, semmint azt az észak-amerikai gasztromániákus laikusok gondolnák. Megannyi, akár szájhagyomány útján ránk ragadt történet, mese, rege szól házikosztot érő ellenszolgáltatásról, anyagi javakról. Az éttermeket előnyben részesítő, séfeket félistenként tisztelő társadalomnak csak újra kellett gondolnia a vendéglátás fogalmát, át kellett formálnia a kivitelezését.
Étkezési kultúránk új megállóhoz érkezett. Ma már Magyarországon is egyre több lakásétterem van. Hobbiszakácsok köténnyel fedik le ünneplőruhájukat, hogy a konyhában sürögve-forogva saját készítésű menüjükkel kápráztassák el az otthonukba, vagy annak berendezett lakásban a vállalkozó szellemű idegeneket, baráti társaságokat, családokat.
A lakáséttermek lényege, hogy szó szerint otthonos környezetben ismerős, de akár idegen társaságoknak szolgálnak fel leginkább vacsorát. Nem lehet hozzájuk csak úgy beesni, kizárólag előre egyeztetett időpontban lehet egy ilyen élményben részesülni. Kezdetben ismerősök útján lehetett bejutni, de mostanra már számos lakásétterem elérhetősége megtalálható az interneten.
Mint a hagyományos éttermek esetében a lakáséttermek is sokfélék. Mindegyik konyhatündér hozzáadja a gasztrodilijét a menüjéhez. Van, aki a kínált borok alapján állítja össze az ételsort, van, aki a nemzetközi konyha valamelyikébe kalauzolja el a nála étkezőket, van vegetáriánus, van látványkonyhás, van, ahol még a vendég is besegíthet, stb.
Lakásétterembe menni most nagyon menőnek számít. Fesztelen a hangulat, családiasabb, közvetlenebb, mint a hagyományos étteremben, mondják. Csakhogy itt, na nem fizetni kell, mert arra az APEH lecsaphatna, de hozzá kell járulni az étkezéshez. Csakhogy itt, semmilyen egészségügyi előírásnak nem kell megfelelni, a pénzéhes ÁNTSZ még nem nyújtotta ki ellenőrző csápjait a legújabb éttermi hóbort felé.
Egy otthon, ami mégiscsak étterem: bizalom kell hozzá és pénz. Na meg egy adag szerencse, hogy a feltálalt étel a várakozásainknak megfeleljen.