Hozzávalók:
2-3 ek olaj,
4-5 közepes méretű, apróra vágott hagyma,
500g leveles tészta,
1 kg friss kolbászhús,
1 közepes tojás felverve
Forrósítsuk fel az olajat egy nagy lábasban és közepes hőfokon, 7-10 percig sütjük benne a hagymát, amíg puha és aranysárga lesz. Ekkor levesszük a tűzről, és hűlni hagyjuk. Melegítsük a sütőt 220 fokra. A tésztát enyhén lisztezett felületen vékony, kb. 45 cm-es négyzetre nyújtjuk. Vágjuk 4 hosszú csíkra, szórjuk be mindegyiket a kihűlt hagymával. Egyenletesen osszuk el rajtuk a kolbászhúst, és tekerjük fel. Kenjük meg a felvert tojással mindegyik tekercsnél a széleken a tésztát belülről, és nyomjuk össze. Kenjük meg tojással a tekercs tetejét, és vágjuk 4-8 szeletre átlósan. Szórjunk kevés lisztet a sütőlemezre, hogy a kisült zsiradékot felszívja. Tegyük rá a tekercseket, ne túl közel egymáshoz. Süssük 20-25 percig, míg a tészta aranybarna lesz, és a hús is átsül. Amikor megsült, kivesszük a sütőből, rácson kicsit hűlni hagyjuk, majd konyhai törlőpapírral leitatjuk róla a fölösleges zsiradékot.
Forrás: goodtoknow.co.uk


