ANNA.HU

Suta kis pálcikán fityegő gombócnyi vanília, csokoládé, vagy puncs, leheletnyi csokival bevonva. Ezek voltak azok a csodálatos Leo jégrémek, melyek a Nyugat formájába önteve, de az ősi, alapízekkel kísértették meg ízlelőbimbóinkat.

Nyaranta voltak gépek, melyek tölcsérbe csavarták az egy vagy két színű (de nem ízű) fagyos krémeket. Csak a jó édesanyánk, mert az ostya biztosan nem, menthetett meg attól, hogy a fagyi ne a pólónkon landoljon. De kit érdekelt ez, meg a megbúvó jéggöbök akkor és ott, a hőségben, a Balaton parton sétálva? Talán csak a nyaraló kelet-németek illették volna kritikával, ha nekik, odahaza, lett volna jobb, ha nekik, itt, nem lett volna jobb dolguk.

Ez volt hát a kezdet. Aztán és azóta, kis hazánkban is elszabadult a csak a fantáziánk által korlátolt jeges, fagyos, mégis édes őrület. ABC-k, benzinkutak, trafikok, cukrászdák, éttermek fagyasztója változatos alkotásokkal bombáznak.

Ha az időjárás késésben is van, a fagylaltokat, jégkrémeket hirdető reklámok, eszünkbe juttatják a nyarat, lélekben készítenek a meleg nyújtotta kihívásokra. Évente megújuló kínálattal indul a forgalmazók által behatárolt szezon. (Most komolyan, tényleg vannak emberek, akik fagyit csak nyáron esznek?!) Szemet gyönyörködtető komplex élvezetet csinálnak nekünk darabokkal és öntettel.

Csábítanak bennünket fagylalttal, parféval, sörbettel. Ehetjük már akár menet közben, akár leülve, megmarkolva szendvicsnek álcázva, ostyás és kornett tölcsérből, pálcikáról, vagy kanállal kehelyből, dobozból, papírpohárból. Leönthetjük, megszórhatjuk, mellé tűzdelhetünk.

És mi, felnőtt fejjel is elcsábulunk. Mert hűvösen simogatja a torkunkat, megédesíti a napunkat, és Terence Hill-től már azt is tudjuk (a nagy sikerű Különben dühbe jövünk című filmből), hogy serkenti az emésztésünket.