Hozzávalók:
1 friss, konyhakész liba (kb. 5kg),
só, bors,
1 csomó szárított üröm,
6 kis alma,
2 nagy fej hagyma,
1 tk étkezési keményítő vagy liszt
A liba háját lefejtjük, kívül-belül jól kimossuk, leitatjuk róla a nedvességet és bedörzsöljük sóval-borssal, belsejét behintjük ürömmel, és megtöltjük a megmosott, szárazra törölt almával. Ezután bevarrjuk a testüreget, a combokat összekötjük, az állatot a hátával lefelé tepsibe tesszük, és 1 csészényi vizet öntünk alá. Előmelegített sütőben, alsó sínen, 175 fokon két és fél óráig sütjük. A sütés megkezdése után fél órával kihúzzuk a még bennmaradt tokokat. A hagymát meghámozzuk, nagyobb darabokra aprítjuk, és a liba mellé tesszük. Másfél óra múlva a combok alatt tűvel megszúrjuk a bőrt, hogy a zsír kicsoroghasson. Fél liter vizet öntünk hozzá, és a pecsenyelével gyakran locsolgatjuk a sültet. Majd a hőmérsékletet 225 fokra emeljük, és további 20 percig sütjük. Ezután kikapcsoljuk a sütőt, a libát azonban még kb. 10 percig benne hagyjuk, hogy a pecsenyelé leülepedhessen. Miután kivettük a sütőből, meleg helyre tesszük. A sütőtepsi oldaláról és aljáról fél liter meleg vízzel leoldjuk - lekapargatjuk az odasült pecsenyelevet, fazékba szűrjük és kissé sűrűbbre főzzük, szükség esetén kevés vízzel elkevert liszttel vagy étkezési keményítővel is sűríthetjük. Óvatosan felforraljuk és ízesítjük. A libáról eltávolítjuk a kötözőfonalat, és hosszában kettévágjuk. Az egész libapecsenyét tálra rakjuk. Köretként karfiol, vörös vagy fehér káposzta, kelbimbó, almakompót, sós vízben főtt burgonya vagy krumpligombóc illik hozzá. 

