Narancsos paradicsomleves

2011. november 21.

Hozzávalók:
900g paradicsom felezve,
2 fokhagyma gerezd finomra vágva,
4 ek olívaolaj,
2 hagyma felkockázva,
2 sárgarépa meghámozva és kockára vágva,
1 zellerszár felkockázva,
560 ml forró zöldséglé,
100 ml narancslé,
1 kis narancs a díszítéshez,
ehető virág a tálaláshoz

Narancsos paradicsomlevesMelegítsük elő a sütőt 180 fokra. Tegyük a paradicsomot egy sütőlapra és szórjuk rá a felaprított fokhagymát. Locsoljuk meg 2 evőkanál olívaolajjal, ízesítsük sóval és őrölt fekete borssal. Süssük a sütőben 45 percig, közben félidőnél keverjük át. Közben egy nagy, mély edényben felforrósítjuk az olívaolajat, megpirítjuk benne a hagymát, sárgarépát és a zellert, alacsony hőfokon. Adjuk hozzá a sült paradicsomot és fokhagymát, aztán a zöldséglét és a narancslevet. Végül minden hozzávalóval együtt alaposan elkeverjük. Egy-két percig forraljuk, majd a tűzről levéve kissé hűlni hagyjuk, mielőtt összemixelnénk. Ezután visszatesszük a fazékba a levest, ízesítjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Forrón tálaljuk. Hidegen is fogyaszthatjuk. Narancsszeletekkel, és ehető virággal tálaljuk.

Forrás: Good to know

Paradicsomos borscs

Paradicsomos borscs

Hozzávalók: 2 ek olívaolaj, 1 kis hagyma felkockázva, 1 fokhagymagerezd felaprítva, 225g reszelt nyers cékla, 1tk frissen őrölt köménymag, ¼ t körölt fahéj, 225g érett friss paradicsom, lehúzva a héja és finomra kockázva, 250 ml...
Sárgarépa–krémleves

Sárgarépa–krémleves

Hozzávalók: 3 szál sárgarépa, 60 dkg burgonya, 1 szál póréhagyma, 2 l tyúkhúsleves, 1,2 dl tejszín, 3 dkg vaj, só, bors, ½ csokor petrezselyem
Thai édesburgonya-leves

Thai édesburgonya-leves

Hozzávalók: 1,25 l csirkealaplé, 1 kg kis kockára vágott édesburgonya, 250 ml kókusztej, 60 ml thai piros currypaszta, 1 finomra vágott hagyma, 2 gerezd finomra vágott fokhagyma, 1 ek extraszűz olívaolaj, friss korianderlevél a tálaláshoz
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: