Hozzávalók:
300g leveles tészta,
220g padlizsán megtisztítva és felszeletelve,
3 mk só,
3 ek olívaolaj,
1 fej hagyma finomra aprítva,
1 paprika kimagvazva és apróra vágva,
2 gerezd zúzott fokhagyma,
2 nagy szilvaparadicsom lehámozva, négybe vágva és kimagozva,
60g olajban eltett paradicsom lecsepegtetve és felvágva,
2 ek + 1 kk finomra vágott friss bazsalikom,
3 tojás,
3 dl tej,
bors,
60g parmezán sajt lereszelve
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra. A tésztát nyújtsuk ki akkorára, hogy beborítson egy 25 cm-es kerek tortaformát. Béleljük ki vele a formát, a kilógó tésztaszéleket vágjuk le, villával szurkáljuk meg, majd a hűtőszekrényben hűtsük 30 percig. Utána tegyük a sütőbe és süssük 10 percig, majd vegyük ki és hagyjuk kihűlni. A padlizsánt 2 mokkáskanál sóval sózzuk meg, hogy kioldódjon belőle a keserű leve. Közben 1 evőkanál felhevített olajon kb. 3 percig pirítsuk a hagymát, a paprikát és a fokhagymát, majd kivéve tegyük félre. A maradék olajat öntsük a serpenyőbe, és gyengén pirítsuk meg benne a padlizsánokat mindkét oldalukon (egyszerre csak egy-két darabot), majd háztartási papírtörlőn csöpögtessük le. A hagymás keveréket öntsük a sütőformában lévő tésztára, majd rendezzük el rajta a padlizsánt és a kétféle paradicsomot, és szórjuk meg bazsalikommal. A tojásokat enyhén verve keverjük el a tejjel, a szárított bazsalikommal, sóval, borssal és a reszelt sajttal, majd öntsük a sütőformába. A sütő lángját mérsékeljük 190 fokra és süssük 30-40 percig, amíg a töltelék megduzzad és megszilárdul. Bazsalikommal díszítve, zöldsalátával és franciakenyérrel tálaljuk. 

