Sajttal sült spárga

2016. május 10.

Hozzávalók:
1 cs fehér spárga
1 cs zöldspárga
3 dkg vaj
1 ek só
1 ek cukor
fél citrom leve
A szószhoz:
3 dl tej
2 ek liszt
2 gerezd fokhagyma
só, szerecsendió
kevés vaj
30 dkg sajt

Sajttal sült spárga

A spárgát tisztítsuk meg, a sütőt melegítsük elő 200 fokra. Forraljunk fel egy nagy fazék vizet, tegyünk bele sót, cukrot, vajat és a adjuk hozzá a citromlét is. Tegyük a vízbe a spárgákat, és főzzük pár percig. Szűrjük le, és fektessük a spárgákat egy tűzálló tálba. Keverjük ki a szószt: keverjük el a lisztet a tejjel, adjuk hozzá a sót, az apróra zúzott fokhagymát, a szerecsendiót - majd jól forraljuk össze. Keverjünk bele egy kanál vajat is. A szósszal öntsük le a spárgát, majd reszeljük le a sajtot (lehet több féle is), és szórjuk meg vele. Tegyük a sütőbe kb 15 percre, hogy a sajt szépen rápiruljon! Köretnek, de egytálételnek is kitűnő választás!

Fotó

Brokkolis ricottatorta

Brokkolis ricottatorta

Hozzávalók 3 dkg zsemlemorzsa 38 dkg ricotta (vagy tehéntúró) 4 dkg trappista sajt, reszelve + 5 dkg a tetejére 3 dkg parmezán sajt, reszelve só, bors 2 evőkanál vaj 1 gerezd zúzott fokhagyma 6 nagyobb paradicsom, kockákra vágva 30 dkg Bonduelle...
Sajtos-zöldséges rakottas

Sajtos-zöldséges rakottas

Hozzávalók: 2 padlizsán 3 cukkini 3 paradicsom só, bors, kakukkfű reszelt füstölt sajt olívaolaj
Spenótos pite

Spenótos pite

Hozzávalók: - a tésztához 50 dkg finomliszt só 1 ek sütőpor 1 dl olívaolaj 1 dl víz - a töltelékhez 1 kg spenót 2 db zöldhagyma 1 gerezd fokhagyma 25 dkg feta sajt 15 dkg reszelt sajt 2 db tojás 2 dl joghurt só, bors 1 ek zsemlemorzsa
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: