Sárgabarackos szelet

2011. március 24.

Hozzávalók:
22 dkg teljes kiőrlésű liszt,
5 dkg darált mandula,
10 dkg vaj, kis darabokban,
4 ek víz,
tej a megkenéshez;

Hozzávalók a töltelékhez:
22 dkg aszalt sárgabarack,
1 narancs reszelt héja,
3 dl almalé,
1 tk őrölt fahéj,
5 dkg mazsola

Sárgabarackos szelet Egy 24 cm×24 cm, négyzet alakú sütőformát vékonyan kikenünk vajjal. A tésztához a lisztet és a mandulát nagy tálba tesszük. A vajat kézzel beledörzsöljük a keverékbe, hogy morzsalékos tésztát kapjunk. A vizet hozzáadva az egészet sima tésztává dolgozzuk. A tésztát műanyag fóliába csomagolva 30 percre hűtőszekrénybe tesszük. A töltelékhez a sárgabarackot, a narancshéjat és az almalét egy fazékban felforraljuk és 30 percig hagyjuk főni, míg a barack megpuhul. Kissé kihűtjük, majd áttörjük és belekeverjük a fahéjat és a mazsolát. A tésztát megfelezzük. Az egyik felét kinyújtjuk, rátesszük a sütőlemezre. Eloszlatjuk rajta a sárgabarackpürét. A tészta másik felét ugyanígy kinyújtjuk és lefedjük vele a tölteléket. A széleket összenyomjuk. A tészta tetejét villával megszurkáljuk, és tejjel bekenjük. Ezután a tésztát 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. Kissé hagyjuk hűlni. 12 szeletet vágunk, és még melegen tálaljuk.
Mézes-diós torta

Mézes-diós torta

Hozzávalók a tésztához: 175g liszt, csipetnyi só, 1 ek cukor, 100g hideg vaj, 1 tojássárgája; Hozzávalók a töltelékhez: 300g durvára vágott dió, 75g puha vaj, 2 ek liszt, 2 ek méz, 75g cukor, 3 közepes tojás felverve, 2 ek...
Kompóttal töltött sütemény

Kompóttal töltött sütemény

Hozzávalók: 250g liszt + egy kevés a kelesztéshez, 60g darált mandula, 75g porcukor, 175g hideg, földarabolt vaj, 2 közepes tojás sárgája, 820g kompót, 2 citrom reszelt héja, 2 ek Amaretto (mandula) likőr, 1 ek porcukor a kelesztéshez,...
Csoki tekercs

Csoki tekercs

Hozzávalók: 200g darabokra tört keserűcsokoládé, 150g cukor, 5 közepes tojás, szétválasztva, 2 ek porcukor, 100g darabokra tört fehér csokoládé, 248 ml habtejszín; Hozzávalók a díszítéshez: fehércsokoládé forgács, friss szeder a díszítéshez
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: