Hozzávalók:
90 dkg friss spenót,
5 ek extra szűz olívaolaj,
1 fej hagyma finomra vágva,
szerecsendió,
só, bors,
¾ csésze reszelt feta sajt,
¼ csésze túró,
½ csésze finomra vágott petrezselyem
Tegyük a megmosott spenótot vastag falu serpenyőbe, és fedő alatt, közepes lángon kezdjük főzni, majd vegyük vissza a lángot, és így főzzük 20 percig. Szűrjük le, és még melegen vágjuk fel, hagyjuk, hogy a felesleges lé kicsöpögjön belőle. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Tegyünk egy lábasba 3 evőkanál olajat, s ezen puhítsuk a hagymát kb. 15-20 perc alatt. Keverjük bele a spenótot, reszeljünk rá ízlés szerint szerecsendiót, sózzuk, borsozzuk. Még 5 percig főzzük, utána levesszük a lángról és leszűrjük róla a felesleges levet. A spenóthoz hozzákeverjük a fetát, a túrót, a petrezselyem zöldjét. A maradék olajjal kikenünk egy tűzálló tálat, belekanalazzuk a spenótot, a maradék olajat pedig a tetejére csepegtetjük. A sütőben kb. 20 percig sütjük. 

