Sütőtökös- angolszalonnás pizza

2011. december 3.

Hozzávalók a pizzatésztához:
2 dl langyos víz,
2 tk szárított élesztő,
30 dkg liszt,
3 ek extra szűz olívaolaj,
½ tk só

Hozzávalók a feltéthez:
25 dkg vajtök húsa,
2 ek extraszűz olívaolaj,
só, bors,
12,5 dkg füstölt angolszalonna apró kockákra vágva,
10 dkg füstölt mozzarella sajt szétmorzsolva,
10 dkg mozzarella sajt szétmorzsolva,
1 ek felaprított friss zsálya

Sütőtökös- angolszalonnás pizzaA tésztához keverjünk össze ½ dl vizet az élesztővel meg 2 ek liszttel. Hagyjuk állni, amíg buborékos lesz (kb. 20 perc). Tegyük bele a maradék 1, 2 dl lanyos vizet, az olívaolajat meg a sót, és keverjük hozzá a maradék lisztet. Alaposan dolgozzuk össze, és borítsuk lisztezett deszkára. Dagasszuk simára és rugalmasra. Rakjuk beolajazott tálba, és fordítsuk meg, hogy a teteje is olajos legyen. Fedjük le, és langyos helyen kelesszük, amíg a térfogata a kétszeresére nő (kb.1 óra). Melegítsük elő a sütőt 260 fokra. A feltéthez töltsünk sós vizet egy lábas ¾ részéig, és forraljuk fel. Rakjuk bele a tökszeleteket, és főzzük meg félig 3 perc alatt. Lyukacsos kanállal szedjük papírtörlőre, és csepegtessük le alaposan. Nagy serpenyőben, magas hőfokon melegítsünk fel 1 ek olajat. Rakjuk bele a tököt, és egyszer megfordítva süssük, amíg a széle aranyszínű lesz, és átsül. Sózzuk, borsozzuk meg alaposan, majd szedjük ki, és hagyjuk hűlni. Töltsük a maradék 1 evőkanál olajat a serpenyőbe, és közepes hőfokon melegítsük fel. Süssük benne az angolszalonnát kavargatva, amíg aranyszínű kezd lenni, majd szedjük papírtörlőre. Keverjük össze egy tálban a kétféle sajtot. Gyúrjuk át a tésztát, és borítsuk belisztezett deszkára. Osszuk kétfelé, nyújtsunk két 23 cm átmérőjű 6 mm vastag kört, és rakjuk alaposan belisztezett tepsire.  Hintsük az egyikre a sajt felét-1,2 cm-es peremet hagyjunk szabadon-, majd szórjuk rá a szalonna meg a zsálya felét, erre kerüljön a tökszeletek fele. Süssük aranyszínűre és ropogósra 8-10 perc alatt. A maradék hozzávalókat ugyanígy dolgozzuk fel, és a pizzát azonnal tálaljuk.
Kagylós pizza

Kagylós pizza

Hozzávalók a tésztához: 300g liszt, 1 csomag szárított élesztő, 4 ek olaj, ½ tk só, 125 ml langyos tej; Hozzávalók a feltéthez: 250g sampinyongomba, 360g spanyol kagyló, 200g főtt sonka, 4 hámozott paradicsom, 10 db paprikával...
Póréhagymás mini pizza

Póréhagymás mini pizza

Hozzávalók: 125g liszt, ¼ tk só, 70g hideg vaj, 2 ek hideg víz, 4 szelet Gouda-sajt, 100g húsos szalonna, 2 szál póréhagyma, bors, 150g edami sajt
Márványsajtos gombás lepény

Márványsajtos gombás lepény

Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt, ¼ tk só, 12,5 dkg vaj, 5 ek tejföl, 2 tk friss citromlé, 5 ek jéghideg víz; Hozzávalók a töltelékhez: 7 dkg szárított gomba (rókagomba, vargánya vagy siitake), 2,5 dl forró víz, 2 ek vaj,...
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: