Zöldborsós-karfiolos paprikás csirke

2010. augusztus 20.

Hozzávalók:
220g sima liszt,
1 kk só,
2 tojás,
3 ek víz,
1,5 kg csirke, bőr nélkül, 8 darabba vágva,
frissen őrölt feketebors,
2 ek növényi olaj,
2 nagy fej vöröshagyma felszeletelve,
2 közepes piros húsú paprika, kimagozva és nagyobb kockákra vágva,
1 ek fűszerpaprika,
6 dl csirkealaplé,
170g friss karfiol,
120g mélyhűtött zöldborsó,
1,5 dl tejföl,
fűszerpaprika a díszítéshez

Zöldborsós-karfiolos paprikás csirkeA lisztet és a só felét szitáljuk egy tálba, majd üssük bele a tojást, és a víz hozzáadásával készítsünk kemény tésztát, majd lisztezett gyúródeszkán dolgozzuk simára. Felhasználásig tartsuk a hűtőszekrényben. A csirkét sózzuk be és dörzsöljük be egy kevés frissen őrölt borssal. Hőálló edényben felhevített olajon 6-8 percig süssük a csirkedarabokat minden oldalukon, majd kiemelve, háztartási papírtörlőn csepegtessük le. A maradék zsiradékon pároljuk puhára a hagymát és a piros húsú paprikát. Szórjuk meg a fűszerpaprikával és pirítsuk 1 percig, majd engedjük fel az alaplével, tegyük vissza bele a csirkedarabokat, és az egészet forraljuk fel. Ezután kis lángon, lefedve főzzük 20 percig, amíg a csirke majdnem teljesen puhára nem fő. Ekkor keverjük hozzá a karfiolt és a zöldborsót, majd újra forraljuk fel. A hűtőszekrényből kivett tésztát alaposan lisztezzük be, majd állandó keverés mellett, kisebb darabokat csipegetve tegyük a forrásban lévő csirkéhez. Ezután fedjük le és főzzük kb. 10 percig, amíg a tészta meg nem fő és a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a tejfölt. Szórjunk rá még egy kis fűszerpaprikát és tálaljuk.
Jókai-bableves

Jókai-bableves

Hozzávalók: 1 füstölt sertéscsülök, 25 dkg tarkabab, 2 ek olaj, 2 sárgarépa, 2 fehérrépa, 1 fej hagyma, 2 babérlevél, 30 dkg füstölt kolbász, 2 gerezd fokhagyma, 2 paprika, 1 paradicsom, 2 ek liszt, pirospaprika, só, 1 csokor...
Tárkonyos csirke

Tárkonyos csirke

Hozzávalók: 4 csirkecomb, bőr nélkül, kettévágva, 1 mk só, bors, 3 ek olívaolaj, 1 póréhagyma, 1 zellerszár, felvágva, 120g felszeletelt gomba, 1,5 dl száraz fehérbor, 4,5 dl csirkealaplé, 1 kk tárkony, 1 babérlevél, 250g mélyhűtött...
Csángó gulyás

Csángó gulyás

Hozzávalók: 50 dkg sertés lábszár, 1 fej hagyma, 1 tk pirospaprika, só, bors, 1 mk őrölt köménymag, borsikafű, 25 dkg savanyú káposzta, 5 dkg rizs, 1 dl tejföl
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: