4300 éves egyiptomi obeliszket találtak

2017. október 11. MTI

Egy ókori egyiptomi királynéhoz kötődő, nagyjából 4300 éves obeliszk egy darabját fedezték fel a Gíza tartománybeli Szakkara nekropoliszban – jelentette be az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője.

4300 éves egyiptomi obeliszket találtak

Musztafa al-Vaziri közlése szerint a lelet II. Anheszenpepi ókori egyiptomi királynéhoz kötődik. Ő volt az anyja II. Pepi, uralkodói nevén Noferkaré egyiptomi fáraónak, aki az i. e. 2278 és 2184 között uralkodott. II. Pepi gyermekként, mindössze hatévesen került a fáraók székébe, emiatt egy ideig II. Anheszenpepi uralkodott helyette régensként.

Az obeliszk felső darabját a Genfi Egyetem francia-svájci régészeti missziójának keretében fedezték fel. A munkálatokat az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium segítette.

Vaziri szerint a régészek II. Pepi uralkodói nevének (Noferkaré) első, hieroglifákkal írt betűit is azonosították egy kártusba – hosszúkás keret, amelybe az ókori egyiptomi fáraók és királynék, esetenként a királyi család más tagjainak nevét írták – foglalva.

A rózsaszín gránitból faragott obeliszk felső része 2,5 méter hosszú, ami azt jelzi, hogy a kőoszlop 5-6 méter magas lehetett. Ez az eddig felfedezett legnagyobb obeliszktöredék az óbirodalom idejéből. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy az obeliszk csúcsát, a piramidiont fémlapokkal, valószínűleg rézzel vagy aranylemezzel borították, hogy csillogjon a napsütésben.

A Kairóhoz közeli Szakkara, amely az ókori Egyiptom egyik fővárosa, Memphisz temetőkörzete volt, az egyik leggazdagabb archeológiai lelőhely Egyiptomban.

Cimkék: Utazás
Itt a Budapest Urban Games programja - hamarosan nyílik a regisztráció

Itt a Budapest Urban Games programja - hamarosan nyílik a regisztráció

Elindult a III. Budapest Urban Games (BUG) honlapja, augusztus elsejétől várják a profik és az amatőrök, de leginkább a városlakók jelentkezését a sporteseményekre. Szeptember elsején...
10-ből csak 3 magyar munkahely családbarát

10-ből csak 3 magyar munkahely családbarát

Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen...
A MORCHEEBA és az APPARAT is jön az új magyar fesztiválra

A MORCHEEBA és az APPARAT is jön az új magyar fesztiválra

Idén augusztusban egy rendkívül izgalmas koncepcióval indul Magyarország első különleges “erdőfesztiválja”, az OHMYDEER. Az augusztus 31. és szeptember 1. között megrendezésre...
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: