Mentőöv: új program a vízi balesetek megelőzésére

2018. június 12.

Mentőöv néven új balatoni vízbiztonsági programot dolgoztak ki, amelynek tesztelése idén öt település strandjain zajlik majd.

Mentőöv: új program a vízi balesetek megelőzésére

Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közbiztonsági tanácsának elnöke elmondta, tavaly lényegesen több súlyos baleset történt a Balatonon, mint a korábbi években. Ezért döntöttek úgy, hogy kielemzik a történteket, és a balatoni vízi rendészet ötlete nyomán, a vízi mentők mentorságával új vízbiztonsági programot dolgoznak ki. A munkába katasztrófavédelmi, meteorológus és infokommunikációs szakember is bekapcsolódott - írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Európában továbbra is egyedülálló a Balaton hatszáz négyzetkilométernyi vízfelületének biztonsági rendszere, de a növekvő vendégszám, az, hogy évente hárommillió ember fordul meg a tónál, a szélsőségesebb időjárás és a vízi balesetek száma újabb lépésekre sarkallta a program kidolgozóit.


A tó 235 kilométeres partszakaszán csaknem kétszáz fürdőhely 776 strandlejáróján özönlenek vízbe az emberek egy-egy forró nyári napon. Emellett 104 kikötő és 17 ezer vízi jármű biztonságát is garantálni kell.

A tavalyi vízi halálesetek fele egészségügyi okokból következett be, alapvetően idős, beteg embereknél, azaz valójában nem vízbefulladásról volt szó. A második legfőbb ok a vízibicikliről leugrás felhevült testtel, bódultan vagy úszástudás nélkül, és a többi tragédiában is tetten érhető volt az egyéni felelősség.

Jamrik Péter emlékeztetett arra, hogy egymilliárd forintnyi uniós forrás áll rendelkezésre a balatoni katasztrófavédelmi rendszerek - köztük a viharjelzés - korszerűsítésére 2020-ig. A horgászok kezdeményezték, hogy a teljes horgászszezon alatt legyen viharjelzés a Balatonon, de meg kell vizsgálni, nem egyszerűbb és jobb megoldás-e, ha okostelefonokat használnak ingyenes applikációkkal - tette hozzá.

Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke hangsúlyozta, tudatosítani kell az emberekben, mire figyeljenek, ha vízbe mennek. A Mentőöv program részeként a vízi mentők megkezdték az óvodás és kisiskolás, valamint a sportoló, vitorlázó gyerekek oktatását.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy a program egyéb elemeit idén Siófok, Keszthely, Balatonfüred, Balatonfenyves és Révfülöp strandjain fogják tesztelni. Táblákkal látják el a strandi bejárókat, figyelmeztetve egyebek között a mederviszonyokra, valamint mentőeszközt kapnak a vízibiciklik és mentőmellényekkel látják el a kölcsönzőket. Ezeken a strandokon lesznek szóróanyagok, rendeznek vízbiztonsági eseményeket, flashmobokat is - sorolta.

Cimkék: napozás, Utazás
Mégis maradhat a moziban Kevin Spacey filmje

Mégis maradhat a moziban Kevin Spacey filmje

Új Kevin Spacey-film érkezik a mozikba idén nyáron, ami váratlan lépésnek számít azután, hogy a szexuális zaklatással vádolt színészt a közelmúltban kivágták A világ összes pénze című...
Készül a Mihael Jackson musical

Készül a Mihael Jackson musical

Michael Jackson életéről szóló musical érkezik a Broadway-re. A pop királyának hagyatékkezelője és a Columbia Live Stage jelentette be, hogy zenés darab készül a 2009-ben elhunyt híresség életéről. A musical várhatóan 2020-ban debütál a Broadway színpadán.
Tarolt a Fekete Párduc és a Stranger Things a 2018-as MTV Movie & TV Awardson

Tarolt a Fekete Párduc és a Stranger Things a 2018-as MTV Movie & TV Awardson

Az elmúlt év legjobb színészi alakításait, történeteit és pillanatait díjazták a 2018-as MTV Movie & TV Awardson hétfő este. A díj szervezői idén sem választották szét nemek szerint...
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: