Nem hiányzott sok a verekedéshez a reality-showban

2014. szeptember 4.

Majdnem összeverekedtek a reality-show készítői a „duma párbaj” című új stand up reality főpróbáján.

Nem hiányzott sok a verekedéshez a reality-showban

Ma indul útjára az interneten – Magyarországon egyedülálló módon, élőben – a „duma párbaj” című online stand up reality show, amiben a nézők élőben, vágatlanul láthatják, hogy mi történik egy stand up comedy esten a színpadon és a színfalak mögött.

A főpróbán a stáb tagjai között már az elején érzékelhető volt a feszültség, aztán a 8 órás próbafelvétel alatt mindenkinek elfogyott a türelme. Szerencsére nem fajult tettlegességig a dolog és végül sikeresen összeállt a produkció. Miután az első próbafelvételeket visszanézték, mindenki megnyugodott.

Orosz György A KO Media Studio Humortársulat művészeti vezetője, a műsor producere elmondta: „A forgatási helyszínünk nem olyan nagy, de igazi klubhangulatot akartam, ezért esett a választás erre az étteremre. Tényleg feszült volt a légkör a próbán, ugyanis 7 kamerával közvetítjük az esteket élő vágással és 4 különböző helyszín is lesz a színpadon kívül, ahol megmutatjuk, hogy mi történik egy humoresten a kulisszák mögött. Végül a 8 órás próba alatt összekovácsolódott a stáb és jó hangulatban hagytuk el helyszínt hajnali négykor, bár senki nem tudta megígérni, hogy a feszített tempójú élő adások alatt, nem lesznek konfliktusok.”

Az élő közvetítést ma este 7 órától láthatják az érdeklődők a http://new.livestream.com/fotoklikk/komedia oldalon, ahol élőben hozzá is szólhatnak a produkciókhoz, amire a humoristák azonnal reagálnak.

Kiskorú a netezők harmada

Kiskorú a netezők harmada

Az ENSZ 2017-es jelentése a gyermekek helyzetéről kiemeli, hogy a digitalizáció lehetőségeket nyit a fiataloknak a tanuláshoz, a művelődéshez, illetve később munkahelyek megszerzéséhez, ugyanakkor növeli az egyenlőtlenséget is, mivel a fiatalok 29 százaléka,...
Denevérek tartanak rettegésben egy várost

Denevérek tartanak rettegésben egy várost

A nagy testű, denevérek rendjébe tartozó repülőkutyák múlt héten özönlöttek be az ausztráliai Charters Towers-be.
Adagolják már a Soundot

Adagolják már a Soundot

A Balaton Sound történetének legerősebb felhozatalát ígéri már a szervezők első bejelentése is. A most nyilvánosságot kapott nevek közt ott van a Nagyszínpad teljes headliner sora, így a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix...
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: