Nem reggeliznek az angolok

2010. április 29.

Egy frissen közzétett brit felmérés szerint a brit fogyasztók jelentős része kihagyja a nap legfontosabbnak tekintett étkezését: lustálkodással vagy munkába rohanással helyettesítik.

A Dr Oetker megbízásából készült brit felmérés adatai szerint a helyiek több mint kétharmada nem eszik reggel reggelit, pedig a szakértők szerint a reggeli tápanyag bevitel a legfontosabb a napi étkezések közül. A 2500 család részvételével lebonyolított felmérés szerint a férfiak azok, akik a legnagyobb arányban hagyják ki a reggeli étkezést: 74 százalékuk számára az ebéd jelenti a napi első étkezést. A válaszok szerint a britek a reggeli lustálkodás meghosszabbításáért cserébe, mások a munkába rohanásra hivatkozva nem esznek reggelente otthon. Ötből egy fő ez utóbbit nevezte meg fő okként.

A kutatás szerint a kisgyermekes anyák 55 százaléka nem eszik reggelit, míg a családok 47 százaléka érzi úgy, hogy a reggelizési időszak képezi a legerősebb stresszfaktort a napi programjukban.

A kutatás kiemeli, hogy azok is, akik reggelente még étkeznek, kevesebb, mint húsz percet szánnak a reggelire, és azt is a nappaliban a televízió előtt ülve költik el.

A kutatás kapcsán megszólaló Brit Dietetikus Szövetség (British Dietetic Association, BDA) képviselője hangsúlyozta, a reggeli étkezés rendkívül fontos szerepet játszik a megfelelő napi tápanyagbevitel terén, és jelentősen hozzájárul a napközben szükséges koncentráció és szellemi energia biztosításához. A szakértők kiemelték, a vonatkozó kutatások nem mellesleg azt bizonyítják, hogy azok, akik rendszeresen étkeznek, és fogyasztanak reggelit, rendszerint vékonyabbak, mint azok, akik testük tápanyagigényét nem kiegyensúlyozottan elégítik ki.

Cimkék: reggeli
Egymillió dollárt ajánlott egy éjszakáért

Egymillió dollárt ajánlott egy éjszakáért

A világ egyik leggyönyörűbb modellje tisztességtelen ajánlatot kapott egy francia üzletembertől. Kelly Brook csak nevetett, azt hitte, valaki furcsa tréfát űz vele.
Nőtt a születések és a halálozások száma

Nőtt a születések és a halálozások száma

Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a születések és a halálozások száma is - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kutatásában, amelynek...
Mosógépben mosták ki a gyereket

Mosógépben mosták ki a gyereket

A családfő állítólag játékból tette a mosógépbe a kisfiút. Amikor azonban becsukta az ajtaját, a készülék automatikusan elindította a programot, a gyerek pedig bennragadt a ruhák között.
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: