Ötszázan halnak meg melanomában!

2010. május 4.

Hatszorosára nőtt a melanomások száma Magyarországon az utóbbi 30 évben, csak tavaly 2200-an betegedtek meg, és körülbelül félezren haltak meg ebben a bőrrákban.

A tragikus adatokat a Független Hírügynökségnek a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja a hétfői Országos Melanoma Napon mondta el. Oláh Judit beszámolt arról is, hogy a melanoma nap alkalmából az ország 98 helyszínén, csaknem 200 bőrgyógyász bevonásával tartottak szűrővizsgálatokat, amelyen körülbelül 3 ezren vettek részt.

A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a melanoma is, ha időben észreveszik, száz százalékosan gyógyítható. Ezért is fontos, hogy ha valaki szokatlan festékanyagot vesz észre a bőrén, tehát barna vagy fekete foltot, ami vérzik, viszket, gyulladt illetve bármilyen panaszt okoz, azonnal forduljon bőrgyógyászhoz - tette hozzá.

A nyári szezon előtt a bőrgyógyász azt tanácsolja: mindenki a bőrtipusának megfelelően védekezzen a nap sugárzása ellen. Azoknak ugyanis, akiknek fehér anyajegyes a bőrük, akiknek volt már a családjában melanomás, sokkal nagyobb esélyük van a betegségre. Nekik is lehet a szabadban például sportolniuk, de ilyenkor fedjék be minél jobban a bőrüket és azt a részt, amit nem tudnak betakarni magas faktorszámú fényvédővel kenjék be. Hozzátette: tehát csak a barnulásért ne menjenek a napra, ugyanis "egészséges barnaság nincs sajnos".

A bőrgyógyász hangsúlyozta: mindazok, akik hétfőn nem tudtak részt venni a bőrvizsgálatokon, elmehetnek a területileg illetékes szakrendelőjükbe. A bőrgyógyászatokon ugyanis beutaló nélkül fogadják azokat, akiknek bármilyen panasza van.

 

Cimkék: melanoma - bőrrák
Egymillió dollárt ajánlott egy éjszakáért

Egymillió dollárt ajánlott egy éjszakáért

A világ egyik leggyönyörűbb modellje tisztességtelen ajánlatot kapott egy francia üzletembertől. Kelly Brook csak nevetett, azt hitte, valaki furcsa tréfát űz vele.
Nőtt a születések és a halálozások száma

Nőtt a születések és a halálozások száma

Mérséklődött a népességcsökkenés az első negyedévben; nőtt a születések és a halálozások száma is - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kutatásában, amelynek...
Mosógépben mosták ki a gyereket

Mosógépben mosták ki a gyereket

A családfő állítólag játékból tette a mosógépbe a kisfiút. Amikor azonban becsukta az ajtaját, a készülék automatikusan elindította a programot, a gyerek pedig bennragadt a ruhák között.
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: