Vannak dolgok, amikről a férfiak nem szívesen beszélnek. Vagy mert nem szeretik kiadni magukat, vagy mert tudják, hogy szégyenletes, de igaz – bármi is legyen az.
Természetesen nem minden férfi egyforma, és nem ugyanúgy reagálnak a dolgokra csak azért, mert hímneműnek születtek. Ám érdemes megtudni, mit is gondol egy férfi arról, amit nem mondanak el a nőknek – nehogy gyengének vagy disznónak tartsák őket. Tanulságos és megfontolandó.
Olyan békés dolog valakinek a karjaiban feküdni a sötétben, mikor halk zene vagy a tévé szól a háttérben. Jó az is, amikor nem is beszélgetünk, csak úgy pihengetünk az ölelésben. Ha oda tudunk bújni az ágyban ahhoz, akit szeretünk, az növeli a biztonságérzetünket – merthogy nekünk is van olyan. Meg bizonytalanság-érzetünk is van.
Mindannyian. A férfiak megtanulták, hogy a magabiztosság nagyjából mindenre megoldás. És mivel a nők természetüknél fogva mindig úgy tesznek, mintha jó lenne a szex, sosem tudjuk meg, ha bénák vagyunk. Ez megmagyarázza azt is, hogy fogalmunk nincs róla, mit kéne tennünk, de úgy nézünk ki, mintha pontosan tudnánk.
Vannak, akik egész más emberré válnak az italtól, ami nem jó. Érdemes lenne hagyni a férfinak, hogy józanul ismerjen meg téged, hiszen az vagy valójában. Egy-két pohár bor ellazítja az embert, és kölcsönöz valami romantikus felhangot a randinak, de ha csak alkohollal tudsz ellazulni, azt fogjuk gondolni, velünk van a baj: ha józan vagy, nem találsz bennünket elég vonzónak?
Van, aki a természetes megjelenést kedveli, és van, aki a feltűnőbbet. Ám ami esetleg beválik a hódításkor, az semmiképpen nem célravezető, ha a szexnél többet akarsz. Ha nagyon feltűnően vagy kipingálva, az olyan, mintha magadra írnád: „vadászom”. Ráadásul a smink idővel kopik, elmaszatolódik, és kevés dolog kiábrándítóbb annál, mint a másnap reggeli szétfolyt festék a lány arcán… Jobb, ha eleve kevesebbel kezded.
Bár ennek semmi köze az elköteleződéshez (arról mindjárt szó lesz), de egy idő után bennünket is aggaszt, ha nem találtuk meg azt a nőt, aki igazi társunk lehetne. Különösen, amikor az összes haver megnősült, és jönnek a gyerekek szépen sorban… azon kezdünk gondolkozni, hogy talán valami nincs rendben velünk. Főleg, hogy eközben nehezen tudjuk elképzelni, hogy hirtelen feleségül vegyünk valakit. De aggasztani aggaszt.
Ez általában bulik alkalmával esik meg, teát nagy valószínűséggel igen másnaposak vagyunk. És nem szeretjük, ha ott maradsz, ez az igazság. Nyűgösek vagyunk, és fogalmunk sincs, mit kezdjünk veled, úgyhogy ha hazajössz velünk ismeretlenül egy este, akkor vedd figyelembe, hogy ez mivel jár. Öltözz fel szépen, adj egy puszit, és ne beszélj se telefonról, se további randikról. Még ha meg is ígérjük, nem fogjuk betartani.
Különösen, ha minket dobtak ki, hiszen az új cuccok magabiztosságot kölcsönöznek. Mi nem maradunk otthon bőgni, mi összejövünk a haverokkal sörözni egyet, vagy berontunk néhány boltba, ahol az eladók kedvessége enyhít valamit a lelkünkön. Az új ruhák (cédék, műszaki cikkek, sportcuccok) pedig különösen. Ráadásul úgy gondoljuk, elég pénzt költöttünk a volt nőnkre, most itt az ideje magunkra költeni egy kicsit.
Neked talán igen, de nekünk hihetetlenül természetellenes pózokba kell csavarni a testünket ahhoz, hogy minden a helyére kerüljön, és ez sokkal nehezebb, mint hinnéd. Ráadásul a kád vagy zuhany csúszós, mindenhol szappan van, és ezerfelé kell koncentrálnunk. Arról nem is beszélve, hogy a víz kimossa az amúgy jótékonyan síkosító testnedveket a megfelelő helyekről, tehát még az élvezet sem olyan, mint víz nélkül.
De csak azért, mert így könnyebb nekünk. Nem értjük, mit miért teszel, és egy idő után feladjuk. De ha szeretünk, akkor valamit ki kell találni: így ráfogjuk arra, hogy egyszerűen dinka vagy. Így sokkal könnyebb elviselni azokat a dolgaidat, amiket nem értünk, és túllépni rajta anélkül, hogy nagy vitákba kéne bonyolódni. És igen, sokszor a PMS-re fogjuk az egészet. És már azt is megtanultuk, hogy ezt jobb nem említeni neked, mert akkor még hülyébb leszel.
Így jobb, ha az érzelmi csomagodat az ajtóban hagyod, mert épp elég bajunk van magunkkal, nem hogy még téged plusz az elődünk által okozott károkat is kezelgessük. Természetesen szeretjük, ha szükséged van ránk és segíthetünk, mert ettől marhára férfinak érezzük majd magunkat. Csak ne rögtön az elején, és ne a volt pasiddal, légyszi!
Rövid távon nagyon elkötelezettek tudunk lenni bárkivel, aki igazán tetszik nekünk. De úgy, ahogy ti gondoljátok, igazán nehezünkre esik. Megállapodni valaki mellett számunkra azt jelenti, hogy nincs senki, aki tökéletesebb lenne nálad az egész világon. Azt jelenti, hogy innen nincs visszaút, és hogy soha többet nem keresgélhetünk. Márpedig mi imádunk keresgélni, úgyhogy vagy nagyon kell, hogy meg akarjunk már állapodni valaki mellett, vagy tényleg nagyon tökéletesnek kell lenned ahhoz, hogy abba akarjuk hagyni a vadászatot. És ehhez időre van szükségünk, úgyhogy ne nyaggass és ne követelőzz.
Ezalatt nem azt értem, hogy legyél jó, csak ne legyél nyuszi. Ha egy lány nagyon bizonytalan, az kényelmetlen a férfinak, és azt hiszi, vele van a baj. Simán csak tegyél úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és minden rendben lesz. Hidd el, elég vonzónak találunk, különben nem vittünk volna ágyba. És ha egy férfi meztelen nőt lát, onnan már minden mindegy neki, úgyhogy nincs miért aggódnod.
Ha egyszer ágyba vittem egy nőt, nem biztos, hogy el szeretném szúrni azzal, hogy utána miket mondok neki. Nagy valószínűséggel azért jutottunk el idáig, mert féken bírtam tartani a mocskos szám, úgyhogy inkább csak élvezném a dolgot onnantól. Sosem tudjuk, hogy egy lány szereti vagy sem, ha disznó dolgokat mondunk az ágyban, és ha megkér rá, még akkor sem biztos, hogy azt mondjuk, amit hallani szeretne. És hidd el, nagyon aggódunk, hogy mit fogsz utána mondani a barátnőidnek, úgyhogy inkább ne kérj tőlünk ilyesmit – legalább is az elején ne.