A magyarok orgazmusban az elsők

2012. július 23.

Az idei nyár sporteseményekkel teli - érdekes az is, hogy a nemzetek teljesítenek a hálószobában. Az eredmények világszerte azt bizonyítják, hogy jól, a magyarok pedig különösképpen kitesznek magukért.

A magyarok orgazmusban az elsők A nemzetközi Durex Jóléti Kutatás legfrissebb eredményeiből kiderül, hogy világszerte négyből három ember (71%) hetente legalább egyszer él szexuális életet. Az együttlétek heti rendszerességét tekintve Dél-Amerika áll az élen 85%-kal, akit kicsit lemaradva Afrika (72%), Európa (71%) majd Ázsia (70%) követ. Az utolsó előtti helyen Ausztrálázsia szerepel 62%-kal, a sort pedig Észak-Amerika zárja, ahol a válaszadók csupán 56%-ka állítja, hogy hetente szeretkezik párjával.

Dél-Amerikán belül a szexuálisan legaktívabbak a kolumbiaiak, ugyanis 89%-uk szeretkezik heti rendszerességgel. Hasonlóan magas teljesítményről számoltak be az indonéziaiak és az oroszok (88%), valamint a portugálok (83%). Jócskán lemaradtak a britek (55%) és a kanadaiak (56%). A teljesítmény-lista utolsó helyén a japánok találhatóak, akik közül csupán ötből egy ember (27%) él heti rendszerességgel szexuális életet.

A magyarok szexuális aktivitása túlmutat az európai átlagon, ugyanis a hazai válaszadók 78%-a állította, hogy hetente legalább egyszer szeretkezik. Ráadásul jó hír, hogy a magyar szeretők csupán 4%-a vallja, hogy havonta egyszer van együtt párjával.

A gyakoriságból következik a kérdés – mennyi időt töltenek az emberek az ágyban? Az előjátékot nézve világszerte átlagosan 16,9 percet fordítanak a párok a bemelegítésre.

E téren ismét Dél-Amerika végzett az első helyen, átlagosan 19,7 perccel, akiket Ausztrálázsia (18,1 perc), Európa (17,4 perc), Afrika (16,8 perc), Észak-Amerika (15,9 perc) és Ázsia (14,6 perc) követ.

Mindemellett az előjátékra legtöbb időt fordító ország Görögország, a görög szeretők ugyanis átlagban 21,2 percet szentelnek a ráhangolódásra. Őket a brazilok, valamint a mexikóiak követik 20,8, illetve 20,5 perccel. Ez majdnem több mint a fele annak az időnek, amennyit a lista másik végén elhelyezkedő thaiföldiek (11,2 perc), malajziaiak (12,5 perc) vagy hongkongiak (13,1 perc) töltenek előjátékkal.

A magyar szeretők sem sajnálják az időt a bemelegítésre, ugyanis hazai viszonylatban átlagosan 16,7 percig tart a ráhangolódás és egymás kényeztetése.

Vajon mennyi időt szánnak a párok ezek után magára az aktusra? Csupán kicsivel többet, mint az előjátékra, azaz átlagban 19,2 percet.

Ebben a kérdésben Dél-Amerika ismét kitett magáért, ugyanis ők átlagosan 23,8 percet hagynak a szeretkezésre. Őket Ausztrálázsia (21,3 perc), Ázsia (20 perc), Afrika (19 perc) és Európa (18,8 perc) követi. A sort Észak-Amerika zárja átlagosan 16,1 perccel.

A hongkongi válaszadók bírják legtovább, átlagban 29,4 perccel, ami majdnem duplája a franciák átlagos teljesítményének (14,3 perc). Az élvonalba szeretkezte magát ezen kívül még Brazília (27,2 perc) és Svédország (26,2 perc), míg a britek (14,5 perc) és a japánok (14,6 perc) a franciákkal együtt a lista végén kullognak.

A magyar szeretők átlagosan 20,2 percet szentelnek magára az aktusra. Ebből kiindulva a magyar hölgyek nem panaszkodhatnak, ugyanis ezzel az átlagidővel lepipáljuk a mediterrán szeretők teljesítményét.

Attól függetlenül, hogy meddig tart a pásztoróra, nem mindegy, hogy hogyan éljük meg. Az eredmények szerint világszerte az emberek több mint fele (53%) minden vagy majdnem minden alkalommal orgazmust él át partnerével.

Ez az arány még magasabb Dél-Amerikában, ahol a válaszadók 63%-a zárja sikerrel az együttlétet. Szorosan a nyomukban jár a kérdésben Európa (60%), Észak-Amerika (59%), Ausztrálázsia (57%) és Afrika (55%). Egyedül az ázsiai kontinensen számoltak be halványabb sikerekről, ugyanis itt minden harmadik embernek (32%) van orgazmusa minden, vagy majdnem minden alkalommal.

A legsűrűbben orgazmust átélő országok közül az első három helyezett Európából került ki. Világviszonylatban mi magyarok 75%-os orgazmus-rátával az előkelő első helyet foglaljuk el, minket pedig Görögország és Spanyolország követ 71%, illetve 70%-kal. Összehasonlításképpen a rangsor másik végén Kína található, ahol a válaszadók csupán 23%-a elégül ki minden vagy majdnem minden alkalommal, akiket Dél-Korea (25%) és Malajzia (28%) előz meg.

Ezt követően már csak az a kérdés, hogy mennyire vigyáznak testi épségükre az emberek, hogy formában maradhassanak? Világszerte a válaszadók 60%-a állítja, hogy használt óvszert a legutóbbi szexuális együttlétnél, és sajnos még mindig minden harmadik ember (36%) elmulasztotta a védekezést. Ebben a kérdésben 66%-kal Ázsia foglalta el az első helyet, akiket Észak-Amerika és Ausztrálázsia (64%), Európa (56%) és Afrika (52%) követnek a rangsorban.

A kínaiak mutatják a legnagyobb hajlandóságot szexuális egészségük megóvására (77%), akiket Hong-Kong (73%) és India (71%) követ. Védekezés terén a csehek (59%), a portugálok (51%) és a horvátok (50%) bizonyultak hanyagnak.

Sajnos a magyar eredmények is a mezőny végéhez állnak közelebb, ugyanis a magyar válaszadók kicsit több mint fele (55%) állítja, hogy használt óvszert a legutóbbi szeretkezés alkalmával...

Ajánljuk még:

- Nyíltan beszélünk a szexről

Szexuális fantáziák - dekódolva

Cimkék: erotika, párkapcsolat, szex
A legszexisebb nemzetek

A legszexisebb nemzetek

Amikor külföldön járunk, sokszor feltesszük magunknak a kérdést: vajon milyennek látnak minket a helyiek, mennyire vagyunk vonzóak a szemükben? És ha megfordítjuk: kiket tartunk mi vonzónak, vajon melyik nemzethez tartoznak azok, akiket mi a legszexisebbnek...
A vörös nő csak szexre kell?

A vörös nő csak szexre kell?

Egy friss kutatás szerint masszívan tartják magukat a hajszínnel kapcsolatos sztereotípiák. De mit akar valójában a férfi - és mit a nő? Tényleg a frizura teszi az embert?
Meztelenül vagy pizsamában?

Meztelenül vagy pizsamában?

Az ágyunk: elsődleges intim terünk, amely biztonságot nyújt, és egyik fontos biológiai szükségletünket szolgálja ki. A kapcsolatban élők majd' 30%-a szívesebben tölti párja nélkül az éjszakát – a nőket ugyanis jobban zavarják párjuk alvási szokásai,...
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:
 
Hozzászólások (2)
Nemozoli 2013-05-16 10:53:31
Én is büszke vagyok, és örömmel járulok hozzá a statisztikához! :-)

Azt nem értem egyedül, hogy miért számít jónak, ha valaki mindig óvszert használ.

"sajnos még mindig minden harmadik ember (36%) elmulasztotta a védekezést"

Ha állandó partnere/felesége/férje van az embernek, akkor miért is kellene?
Béci 2012-07-23 17:31:45
Ilyenkor büszke vagyok! :)