Egyre többször és többet kényszerülünk arra, hogy férfiasan viselkedjünk - pedig nem kellene, legalábbis egy határon túl semmiképp. Vagyis, ha már a munkahelyen férfiként viselkedünk - éljünk meg nőiességünket mind teljesebben otthon!
A férfiak által dominált kultúránkban sok nőnek háttérbe kell szorítani a nőiességét a munka, a pénzkeresés vagy a karrier érdekében. Mindezekért nagy árat kell fizetniük, hiszen az a keménység, racionalitás, ami bizonyos szempontból előny a munkában, különösen sok gondot okozhat a párkapcsolatban. Nagyon kevés nő képes arra, hogy tudatosan, naponta többször váltogassa a szerepeit. Gondolatvezérelt főnök vagy beosztott nappal a munkahelyen, ugyanakkor érzékeny és megértő anya, feleség délután, szenvedélyes és tüzes szerető éjszaka. Nem könnyű, majdnem lehetetlen úgy váltani a szerepek, illetve a női-férfi minőségek között, hogy idővel ne keveredjenek össze.
A harmonikus párkapcsolat alapja, hogy a férfi és a nő is megtalálja benne a saját energetikai jellemzőjének megfelelő helyet. Az a nő, aki jól érzi magát a bőrében, nem akarja a párkapcsolatban a ”nadrágot viselni”. Felismeri azt, hogy a lényéből természetesen fakadó lágyság, elfogadás- befogadás, együttérzés és érzékenység ugyanolyan, sőt sokkal hatékonyabb alakító – teremtő erő, mint a férfias energia. Ezzel tudja létrehozni azt a közeget, amelyben a férfi a saját férfi-teremtő erejét képes megélni, kiteljesedni és harmóniában átalakítani a világot. Így a női energia nem közvetlenül, hanem közvetve, de ugyanakkor felerősítve hat a világra. S ha ily módon mindkét fél megtalálja a helyét nemcsak személyiségben, hanem energetikailag is a párkapcsolatban, akkor az mindkét fél számára örömteli lehetőségeket rejt magában.
A kérdés, hogy mit tehetünk ezen állapot megvalósításáért? A válasz: a játékosság, az intuíció, az öröm és a kreativitás megtalálása a nőiességben. Ez nemcsak a szexualitást jelenti, bár abban is megnyilvánulhat. Ahogyan a hétköznapi dolgokban is: egy gyertyafényes vacsora megteremtése, egy biztató tekintet, egy lágy simogatás, egy köszönettel elfogadott segítség, mind-mind kifejezheti nőiességünket s szárnyakat adhat partnerünknek. Higgyük el, hogy ha esélyt adunk egy férfinak, hogy férfi lehessen mellettünk, sokkal többet megad nekünk, mintha toporzékolva követelnénk az általunk vágyott dolgokat vagy viselkedésformát.
Persze ennek megvalósítása nagyban igényli azt a finom női megérzést és intuíciót, valamint annak felhasználását, ami kivétel nélkül megtalálható mindannyiunkban, csak – sajnálatos módon sokszor - napjaink rohanásában nem halljuk meg a hangját. Azonban ha érzékenységünket engedjük kibontakozni, akkor egy önmagát erősítő folyamatot indítunk el, s annak áldásait élvezhetjük mi és a környezetünk egyaránt.
Gyuró Éva
Baraka Jóga Iskola vezetője és jógaoktatója
Ajánljuk még:


