Nem csupán személyes környezetünkben várhatók változások 2012-ben, hanem a világ is alakul. A maják szerint eljön a vég... Ami viszont biztos, hogy változott az önkormányzati törvény, illetve mostantól szinte mindenhol tilos a dohányzás...
- Az új önkormányzati törvény (Ötv) alapvetően átrendezi az állam és az önkormányzatok közötti feladat- és hatáskörmegosztást, s rendelkezik arról is, hogy a települések a saját bevételeik növelésére helyi adót vethetnek ki.
Az önkormányzatok a jövőben is vállalhatnak önként feladatokat, ám ezek ellátása nem veszélyeztetheti a kötelezően előírt feladatokat. További korlát, hogy a fakultatív feladatok finanszírozása a saját bevételek, illetve az e célra biztosított források terhére lehetséges.
A törvény rögzíti az önkormányzatok ellátandó feladatait, ezek között szerepel a közbiztonság fenntartása, az ivóvízellátás, a szennyvízkezelés, a hulladékgazdálkodás, a távhőszolgáltatás és a hajléktalanellátás.
- A Semmelweis Tervben bevezetett új koncepció az egészségügyi ellátórendszert nyolc térségbe szervezi. A térségek pontos határvonalát a jövő évben húzzák majd meg, de annyit már most tudni lehet, hogy a nyolc térségből három érinti majd a fővárost. Így Budapesten három központi intézmény lesz: egy észak-pesti, egy dél-pesti és egy budai.
Az észak-pesti a Honvédkórház bázisán működik majd. A dél-pesti centrum a Korányi-projekttel megerősített Semmelweis egyetemi bázison, a budai pedig a János kórház - Kútvölgyi tömb - Városmajor egységben lesz.
Az új alkotmány Nemzeti hitvallás elnevezéssel tartalmaz preambulumot, amely a Himnusz "Isten, áldd meg a magyart!" sorával kezdődik.
Míg az eddig hatályos alkotmány azzal kezdődik, hogy Magyarország: köztársaság, majd Magyar Köztársaságnak nevezi az országot, addig az új alaptörvényben az olvasható, hogy "hazánk neve Magyarország".
2012 január 1-től lényegében minden zárt légterű helyen tilos a dohányzás, így nem lehet rágyújtani a munkahelyeken és az éttermekben sem; csak a szabad levegőn, illetve a bejárat előtt szabad dohányozni.
A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben - így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A helyi önkormányzatok további közterületeken is megtilthatják a dohányzást.
Emelkednek az autópályák úthasználati díjai, és megszűnik a (D1-díjkategóriájú) személyautókra érvényes négynapos e-matrica. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatása szerint ugyanakkor a pótdíjfizetés határideje 30 napra nő.
A D1 kategóriában az úthasználati jogosultság havi 4.780, az évi 42.980 forint lesz. A hetijegy a nevével ellentétben valójában 10 napos lesz, ára pedig 2.975 forint.
A minisztérium díjrendelete alapján az útdíjak négy díjkategóriában átlagosan 7,5 százalékkal emelkednek. A motorkerékpár után fizetendő heti úthasználati jogosultság 1.470 forintért szerezhető be. Az előírások szerint a díjköteles autópálya-szakaszokat csak érvényes e-matricával lehet igénybe venni, tehát azt már a pályára való felhajtás előtt meg kell venni. Az úthasználati jogosultságot 2012-ben is az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodáin, a cég viszonteladó partnerein keresztül, az interneten vagy mobiltelefon segítségével lehet beszerezni.