Top 5: Gondoljunk a napsütésre és a tengerpartokra!

2011. december 19.

Ilyenkor, amikor akár hetekig a napot sem látjuk, még inkább nosztalgiával gondolunk a tengerpartokra, a melegre, a fürdésre és mindenre, ami az önfeledt kikapcsolódással kapcsolatos. Összeállításunkban öt olyan tengerpartot gyűjtöttünk össze, amik nemcsak a szikrázó napsütésről, vagy a finom homokról érdekesek.

St. Thomas, Virgin-szigetek - az óceánjárók elsőszámú célpontja

Már a világ legelső, kifejezetten pihenésre és szórakozásra épített óceánjárója is kikötött a szigeten, azóta pedig legkedveltebb karibi kikötőhelyként tartják számon. Hatalmas kikötőjének forgalma a napi 10 óceánjárót is eléri a sok száz kisebb hajó mellett. A látogatók leggyakrabban a csodálatos strandokat veszik célba, vagy megszállottan vásárolnak a kikötőben lévő óriási vámmentes áruházakban. Azok, akik szívesebben töltik az időt a természetben – rövid hajóút után – túrázhatnak egyet az eredeti állapotában megőrzött és teljesen autómentes Water-szigeten.

Bournemouth, Egyesült Királyság –az első modern tengerparti üdülőhely

Az 1700-as években jöttek rá az angol orvosok arra, hogy a tengerparti levegő és a pihenés jótékony hatással van a betegekre. Ebben az időben készítették az első fürdőgépeket, amik tulajdonképpen szekerek voltak, amiket a vízbe toltak és innen közvetlenül a vízbe léphettek a fürödni vágyók. Maga Viktória királynő is egy ilyen alkalmatosság segítségével őrizte meg méltóságát, amikor ellátogatott a tengerpartra. Ahogyan azonban a napozás egyre elfogadottabb és népszerűbb lett, egyre kevésbé voltak szégyenlősek - és a vízbe tolt szekerek hamarosan eltüntek a partokról.

Top 5: Gondoljunk a napsütésre és a tengerpartokra!

Bells Beach, Ausztrália - a világ legnagyobb szörfversenyének otthona

Az 1950-es évek óta szörfösök hada lepi el az Ausztrália déli részén elhelyezkedő Bells Beach homokos tengerpartját. A part azután vált a hullámok szerelmeseinek kedvelt célpontjává, hogy egy vállalkozó szellemű helyi fiatal a kiépítette a mindig hullámos tengerpart megközelítéséhez szükséges utat és a létesítményeket. 1961 óta minden évben húsvétkor itt rendezik meg a Rip Curl nevű szörfversenyt, ami a világ egyik leghíresebb ilyen jellegű megmérettetése.

Capri, Olaszország – a letűnt korok tengerpartjának maradéka

Amikor az ókori rómaiak pihenésre vágytak, sokkal több ideig voltak távol otthonuktól, mint manapság. Nemritkán hónapokig, de akár évekig, miközben érdekes és szép helyeket kerestek fel. A túrák gyakran lakóhelyük közelében kezdődtek, sokszor a Nápolyi-öböl melletti Baiae tengerpartján. A település az idők folyamán eltűnt, mai megfelelőjének sokan Capri szigetét tartják, ahol bár sziklás a tengerpart és sokszor nehezen megközelíthető, mégis gyönyörű a kristálytiszta tenger és a tiszta levegő.

Malmok Beach, Aruba – a búvárok paradicsoma, a térség legnagyobb hajóroncsával

Még a második világháború elején süllyesztette el saját legénysége a 120 méteres Antilla nevű hajót, ami azóta a tengeri búvárok kedvelt célpontja lett. Az óriási hajótest számos különböző életformának ad otthont, a gyönyörű vörös szivacsoktól kezdve a hatalmas korallokig, egyúttal búvóhely a tengeri rákoknak és rengeteg halfajtának is. A hajó alig 20 méteres vízben fekszik, ezért a kevésbé gyakorlott búvárok számára sem jelent problémát a lemerülés. Mivel még a tapasztaltabb búvároknak is több alkalomra van szükségük a hajó teljes bejárásához, ezért hosszabb időre is megfelelő szórakozást nyújt az érdeklődőknek.

Ajánljuk még:

- Az 5 legszebb tengerparti díszlet

- Top 10: Hotelszobák kilátással

Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: