Beteljesült J-Lo szerelme!

2012. január 6.

Úgy lubickol a szerelemben, mintha a világ már csakis ebből állna. Tény, hogy jól áll neki a szerelem, és hát a nála jóval fiatalabb amorozó is!

Beteljesült J-Lo szerelme!

Jenifer Lopez nem az a típus, aki megijedne saját árnyékától, Sőt, még latin, forróvérű, válófélben levő férjétől Marc Anthonytól sem tart - pedig a férfi éppen erőt gyűjt az új támadáshoz - írja a hirado.hu.

Történetesen azért, mert J-Lo új szerelme - a nála jóval fiatalabb Casper Smart - hiúságában sértette meg a színész-producer férjet. Leginkább azzal, hogy érzelmei Jennifer iránt épp olyan hevesek, mint annak idején a latin szívtipró szerelme volt.

Anthony bosszúállásának első lépéseként lemondta közös munkáját J-Lo-val, majd nem sokkal később megtiltotta, hogy gyermekeit Casper Smart valaha is autóval szállíthassa. (A fiatal táncos már több közlekedési szabálysértést is elkövetett.)

De Jennifer láthatóan nem aggódik, ő és Smart boldogabbnak és szerelmesebbnek tűnnek, mint kapcsolatuk elején. Amíg J-Lo kislányával vásárolgatott vasárnap délután, addig Smart egy yachton mulatta az időt, az év utolsó hétvégéjét pedig egy magán rezidencián töltötték Soho Beach House-on barátaikkal. J-Lo pedig határtalanul jókedvű és gyönyörűbb mint valaha!

Korábbi híreink:

- Lopez egy szexőrült!

- Először beszéltek a válás okairól

Cimkék: Jennifer Lopez
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:
 
Hozzászólások (1)
Nagyalbi 2012-01-09 14:30:28
Marc Anthony - bár színészként és producerként is többször kipróbálta magát - elsősorban énekes. Nem is akármilyen. Begyűjtött 2 Grammyt, 3 Latin Grammyt, 13 Billboard Latin Music és 19 Lo Nuestro díjat (ez utóbbival mai napig csúcstartó).
Hogy Jennifer a hiúságában sértette meg őt? Igen, ha hiúságnak nevezzük azt, hogy nem vállalt be egy számára kényes szituációt. JLo ugyanis egy telefonon keresztül lezajlott veszekedést követően úgy döntött, hogy bosszúból kettejük közös forgatásra magával viszi új barátját is. Marc Anthonynak néznie kellett volna, ahogy azok ketten mindenki szeme láttára nyilvánosan nyalják-falják egymást. Ráadásul még el sem váltak, tehát Jennifer a felesége. Ez olyan szinten megalázó, hogy szerintem kevesen vágnának jó képet hozzá. Az vesse rá az első követ, aki tiszta szívvel, minden megbántottság nélkül végigcsinálta volna!