Cameron Diaz végleg befejezi

2018. március 14.

A fiatal, csinos színésznőkből van elég Amerikában, egyesek piszkosul dögösek és még tehetségesek is, mások kevésbe, ebben a túlkínálatban pedig olyan színésznők esnek ki a pikszisből, mint Cameron Diaz.

Cameron Diaz végleg befejezi

A Maszk sztárját ez azonban teljesen hidegen hagyja, mint barátnője, Selma Blair lenyilatkozta, Cameron végzett a színészkedéssel, és nem tervezi, hogy valaha is visszatér a széles vászonra - írja a hirado.hu.

“A minap épp Cameronnal ebédeltem és az Édes kis semmiségről nosztalgiáztunk. Én benne lennék egy folytatásban, ő azonban azt mondta, végzett a színészettel” – nyilatkozta Selma, aki szerint barátnőjének csodálatos élete van a férjével, és el sem tudja képzelni mi lehetne rá oylan hatással, hogy ismét forgasson.

Cameron közel 3 évvel ezelőtt ment hozzá Benji Maddenhez, akivel igen ritkán látni nyilvános eseményen, főképp azért, mert Diaznak esze ágában sincs kirittyentenie magát holmi partikért, évek óta smink nélkül kapják lencsevégre, nem kér ugyanis a csillogó Hollywoodból.

Cimkék: Cameron Diaz
Jön a Bond-baby

Jön a Bond-baby

Daniel Craig és Rachel Weisz első közös gyermekét várja.
Komoly beteg Jason Biggs felesége

Komoly beteg Jason Biggs felesége

Jenny Mollen hat hónappal a szülés után ment el orvoshoz. Kiderült, hogy a pajzsmirigyével van gond, emiatt vészesen le is fogyott...
Viszkok Fruzsi számára Zac Efron a tökéletes pasi

Viszkok Fruzsi számára Zac Efron a tökéletes pasi

Dallos Bogi tavaly indította a 7kornálam! című youtube talkshowját, ahol hétről hétre, egy-egy híres személyiséget invitált meg magához. A második évad friss epizódjában a fiatal énekesnő...
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: