George Michael: Megérdemeltem a börtönt!

2011. március 7.

Az énekes nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy tavalyi balesete után megérdemelte a börtönbüntetést. Saját magát a cannabis reklámarcának nevezte...

George Michael: Megérdemeltem a börtönt!

Terepjáróvjával bedrogozva okozott balesetet tavaly, és tört össze egy fotóüzletet George Michael, amiért a bíróság nyolc hetes börtönbüntetésre ítélte a visszaeső sztárt. Michael most interjút adott az angol BBC rádiójának. Elmondta, hogy „úgy gondolja, megérdemelte a letöltendő börtönbüntetést, amiért többször is megszegte a törvényt”. Hozzátette még: nagyon szégyelli magát, amiért sorozatosan megszegte a törvényt és jelenleg is kezelésekre jár, hogy megoldja droghoz kapcsolódó problémáit. Saját magát a cannabis reklámarcának nevezte, amin változtatni akar.

„Szégyenletes” – így jellemezte viselkedését, amikor szóba került az, hogy 2007-ben egyszer már közmunkára ítélték – szintén drogos vezetés miatt. Úgy érzi, hogy most megfizetett korábbi életviteléért. A börtönben eltöltött időről ugyanakkor nem szívesen nyilatkozott – egyszerűen csak borzalmasnak és elviselhetetlennek írta le.

A 47 éves sztár eldöntötte: szakít korábbi életvitelével, újra zenét szerez és keményen dolgozik. Új kislemezét március 13-án mutatja be.

Kapcsolódó anyagok:

Sztárok a rács mögött

Börtönbe vonul George Michael

Cimkék: George Michael
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: