Kiakadtak a nézők Tóth Gabira és Verára

2017. november 29.

Részrehajlást kiáltanak a Sztárban Sztár+1 kicsi kapcsán az internetezők. Tóth Vera vasárnap este húga, Gabi és Erik produkciója után azt mondta: a húgom a legjobb magyar énekesnő ebben az országban! A kisebbik Tóth lány és párja meg is nyerték az első adást, az internetezők pedig Verára támadtak elfogultság miatt.

Kiakadtak a nézők Tóth Gabira és Verára

„Akkor ezek után higgyem el, hogy Gabi nem azért fog nyerni, mert a testvére a zsűri" – írta a 250 kommentelőből az egyik, míg mások szerint Vera kijelentése azt mutatja, hogy elszállt, ráadásul a többi magyar énekesnővel szemben is illetlenség ilyet mondani - írta a Bors.

A Tóth lányok már a műsor előtt tisztában voltak azzal, hogy kapnak majd hideget-meleget, mivel egyikőjük a másikat zsűrizi. – Nem olvasunk kommenteket, így nem foglalkozunk a negatív emberekkel. Akik csúnyát írnak, semmit nem tesznek hozzá az ember zeneiségéhez. Nem járnak koncertekre, nem veszik meg a lemezeket, csak a kanapén ülve keresik mindenben a rosszat. A mi produkciónk jól sikerült, de ki tudja, legközelebb lehet, hogy mi végzünk az utolsó helyen – magyarázta a Borsnak Gabi, aki szó szerint rettegett az első élő show-tól. És azt sem tagadja, zavarban volt nővére vallomásától.

– Vera nem tudja megjátszani magát, nem mondana csak azért szépeket, hogy az ember jobban érezze magát. Ugyanígy jogtalanul sem kritizálna. Jólesett az őszintesége. Alapvetően szigorú velem, ha nem lesz elégedett azzal, amit csinálok, azt is megfogja mondani. – mondta Gabi, aki ma már tudatosan válogat a felkérések között.

Cimkék: Tóth Gabi, Tóth Vera
Oroszlán Szonja: „Engem szórakoztat, ha az emberek divatból kritizálnak”

Oroszlán Szonja: „Engem szórakoztat, ha az emberek divatból kritizálnak”

A Class FM Morning show-jának pénteki vendége ezúttal Oroszlán Szonja volt, aki a rádió műsorvezetőinek, Stohl Andrásnak, Pataki Zitának és Janklovics Péternek őszintén mesélt arról,...
Megszólalt Berki Krisztián új barátnője

Megszólalt Berki Krisztián új barátnője

Berki Krisztián a hét évvel ezelőtti Miss World Hungary versenyen találkozott először új kedvesével, s Katona Renáta már akkor megdobogtatta a műsorvezető szívét.
Stallone köszöni, jól van

Stallone köszöni, jól van

Ismét halálhírét keltették a közösségi médiában, de a sztár stílusosan üzent.
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód:
 
Hozzászólások (1)
pesszimista 2017-11-29 09:36:58
Annyian vannak már Dunát lehet velük rekeszteni de ami a lényeg ezek termelik a GDP 90% jó sokat kibír ez az ország!