Plasztikafüggő lett az egykori tinisztár

2017. október 12.

A szőke énekesért lányok milliói rajongtak, de most visítva rohannának előle. Aaron Carter tragédiája.

Plasztikafüggő lett az egykori tinisztár

Aaron Carter a kétezres évek elején iskoláslányok bálványa volt, aki jóval Justin Bieber előtt tarolta le a tinipiacot. Sokat köszönhetett bátyjának, Nick Carternek, aki a Backstreet Boys tagjaként rengeteget tett testvére karrierjéért. Miután azonban véget ért a csillogás, ő sem tudta megmenteni önmagától - írja a Blikk.

Az egykori tinisztár a mellőzöttség éveiben rettegni kezdett attól, hogy elfelejtik, és sorozatban végeztetett magán plasztikai műtéteket, amelyeknek lassan a rabjává vált. De nem ez az egyetlen függősége: rászokott a fájdalomcsillapítókra, és marékszám tömi magát pirulákkal. Gyakran olyan gyógyszerekkel, amelyekt utcai árusoktól szerez be.

"Nem fogok leállni. Ezek a bogyók segítenek, hogy mosolyogjak, ha a tükörbe nézek" - jelentette ki a széttetovált, szétműtött egykori sztár a The Doctors című dokumentumsorozat epizódjában.

Pedig nem ártana lassítania: az elmúlt hónapokban egymást követték a rendőrségi ügyei az újabban önmagát biszexuálisnak valló énekesnek. Elkapták ittas vezetésért, találtak nála drogot, lebukott illegális fegyverrel, és azért is kihívták rá a rendőröket, mert a szomszédok attól féltek, kárt tesz a családjában.

Főzéssel támogatja a Budapest Voices az UNICEF Magyarországot

Főzéssel támogatja a Budapest Voices az UNICEF Magyarországot

Száz adag babgulyást és száz adag túrós-gombás tésztát főznek a Budapest Voices tagjai augusztus 5-én a Szimpla Kertben. Az ételt a helyszínen árusítják, és a bevétellel az UNICEF Magyarország...
Illusztris társaságba került a Grace Klinika egykori sármos dokija

Illusztris társaságba került a Grace Klinika egykori sármos dokija

Kevesen tudják, hogy a Grace Klinikában Dr. Derek Shepherdet egykoron alakító színész, Patrick Dempsey régóta a sebesség bűvöletében él. Az 52 éves színész a Le Mans-i 24 órás autóverseny...
Megjelent a The Biebers új klipje!

Megjelent a The Biebers új klipje!

„Dübörög a lábunktól a föld, dübörög a hangunktól a ház, agyadat ritmus rázza fel, szíveden úrrá lesz a láz”. Meghallva ezeket a sorokat, mindenki elkezd topogni és a 90-es évekbe repíti vissza magát a nagy magnók, a színes ruhák és a neon...
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: