Russell Crowe a kezesbárány?

2010. május 12.

Úgy tűnik, Russell Crowe végre lenyugodott. Nem verekszik, nem balhézik, még legújabb filmjének, a Robin Hood című mozinak a rendezője is elismerten nyilatkozott a sztárról.

Russell Crowe, aki legújabb filmjében Robin Hoodot alakítja korábban botrányairól, verekedéseiről, és persze nőügyeiről volt híres. Vagy hírhedt. Úgy tűnik azonban, hogy a sztár megváltozott. A mozi rendezőjével mindenesetre kiegyensúlyozott a kapcsolata.

Russell Crowe a kezesbárány?

Ridley Scott szerint soha, semmilyen konfliktus nem volt közöttük a forgatáson.
- Mindig a legjobb fomáját hozta - árulta el a direktor. - Az első találkozásunkkor azt mondta, hogy minden ötletemet, víziómat osszam meg vele. Abból tud táplálkozi, és ha később rájön arra, hogy nem mindent beszéltünk meg, és e miatt nem alakított hitelesen, nos, akkor fog meggyűlölni.

Miután a munkakapcsolat alapjait tisztázták, csendesen, fegyelmezetten és profi módon zajlott a munka.
- A forgatás végére mindent sikerült megvalósítani, amit kitaláltunk. Ennél jobban nem is mehetett volna.

A 45 éves Crowe így nyilatkozott ugyanerről a GQ magazinnak:
- Mindenki azt hiszi, hogy nem lehet velem kijönni, korábban úgy is emlegettek, mint Hollywood nehézfiúját. Higgyék el, ismerek pár nehéz fiút, én nem vagyok az... Egy egyszerű fickó vagyok, aki szereti a verseket, szeret dalokat írni. És mindennél jobban szeretem a munkámat. A színészekről pedig mindenki tudja, hogy nem egyszerű emberek. Én sem vagyok az, ezt elismerem. De lehet engem kezelni.

Cimkék: Ridley Scott, Russel Crowe
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: