Kamerák és teljes stáb figyeli minden mozdulatukat, a profizmus alapkövetelmény. Érzelmeknek pedig helye nincs... Vannak, akiknek így is sikerül forgatás közben rátalálni a nagy szerelemre.
Ki ne emlékezne arra, amikor a Mr és Mrs. Smith című film forgatásán a hipnotikus szépségű Angelina Jolie egy pillanat alatt elcsavarta az akkor még nős Brad Pitt fejét. Ugyan a románcot sokáig tagadták, de egyre többet látták őket együtt, s mikor már közös gyermekük is úton volt, nem lehetett tovább titkolózni. A Jolie-Pitt páros a pletykák ellenére is kitart egymás mellett, már 6 gyermeket nevelnek együtt.
Szegény Jennifer Aniston maradt csak magára, s azóta egy világ szorít neki: találja meg végre a szerelmet. Párszor már hihettük, van remény a szép színésznő számára, főleg, amikor együtt forgatott Vince Vaughn-nal. Ám a forgatáson szövődött szerelem nem tartott olyan sokáig...
Ez a különös szerelmi három- és sokszög csak egy, a filmforgatásokon kialakult románcok közül. Összegyűjtöttük a mozitörténet 10 legnagyobb párját, akik a kamerák előtt találtak egymásra!