Elefántcsont-kereskedelem Egyiptomban

2012. február 6.

Egész évben rengeteg turista keresi fel Egyiptom tengerpartját és csodálatos műemlékeit, azonban ha nem vagyunk elég körültekintőek, akaratunk ellenére is támogathatjuk az illegális kereskedelmet.

Elefántcsont-kereskedelem Egyiptomban

Évről évre sokan döntenek úgy, hogy a fagyos téli időjárást maguk mögött hagyják, és Egyiptomba utaznak egy kis tél végi kikapcsolódásra. A TRAFFIC (a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét ellenőrző szervezet) vizsgálata szerint azonban egyre több helyen árulnak az országban illegális forrásból származó elefántcsontból készült ajándéktárgyakat, amelyeket a gyanútlan turisták meg is vásárolnak - írja a zoldmod.hu.

Az illegális kereskedelem felvirágzása a szakemberek szerint két tényezőnek köszönhető. Egyrészt nincs megfelelő törvényi szabályozás, másrészt pedig a kínaiak személyében megjelent egy új, hatalmas felvevő piac. Kínában évszázadok óta készítenek műalkotásokat elefántcsontból, és a kínai gazdaság fellendülése pedig lehetővé tette, hogy ma már a középosztályhoz tartozók is vásároljanak elefántcsont műtárgyakat. Azt valószínűleg maguk a vásárlók sem tudják, hogy ezzel akaratlanul is az illegális elefántcsont-kereskedelmet támogatják.

- Egyiptom továbbra is Afrika egyik legnagyobb illegális elefántcsont-kereskedelmi piaca. Az országban legfeljebb külön engedéllyel lenne szabad elefántcsontot értékesíteni, ilyen engedélyt azonban még soha nem kért senki. A TRAFFIC kutatása azt mutatja, hogy ennek ellenére Egyiptom egész területén árusítanak elefántcsontból készült tárgyakat – mondta Tom Milliken, a TRAFFIC elefántcsont-kereskedelmi szakértője.

Kormányzati tisztviselők szerint a hatóságok 2009. óta mindössze 2 alkalommal indítottak eljárást és koboztak el elefántcsont tárgyakat, mindkét esetben a kairói reptéren. Azonban a szuvenír boltokban 2003. óta egyetlen razzia vagy egyéb intézkedés sem volt. A TRAFFIC szakemberei eközben viszont 8343 darab nyíltan eladásra kínált elefántcsont ajándéktárgyat találtak a kairói piacokon 2011. márciusában és áprilisában.

Egy korábbi kutatásból kiderült, hogy az 1998. és 2005. közötti időszakban 43 %-kal csökkent az eladásra kínált elefántcsont ajándéktárgyak mennyisége, azonban az elmúlt 5 évben már csak 10 %-os volt a csökkenés.
- Úgy tűnik, a 2000-es évek eleji bíztató tendencia megtorpant. Ha nem születik hatékony szabályozás, Egyiptom továbbra is az illegális elefántcsont-kereskedelem melegágya marad – fogalmazott a szakértő.

Ajánljuk még:

- A világ 7 zöld csodája

- Baj van az óceánokkal!

Cimkék: környezetvédelem
Szólj hozzá Te is a cikkhez!
Név:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: